2008.10.12. | 16:57 hinekricsi

Wallace ParreirasSzinte kizárólag a véletlennek tulajdonítható, hogy ellátogattam erre a koncertre. Miért is? Nos, kiutazás előtt az összes, még nem véleményezett promo CD-m anyagát feldobtam a laptop-ra, hogy majd itt meghallgatom őket és írok róluk. Teljesen random módon kezdek el hallgatni egy-egy albumot, három napja pont az Eminence God Of All Mistakes-je pörgött. Azt se tudtam, kik ők, amikor olvasom a helyi PestiEst-ben, hogy az - ezek szerint - brazil fémgyűrők szombaton épp itt, az Abaton-ban játszanak. Mivel a zene már mp3-ban is erősen odab*szott, nem lehetett nem megnézni őket.

A koncertig rendelkezésemre álló kb. 24 órában igyekezetem minél többször meghallgatni a lemezt, ami egyfelől nem esett nehezemre, mert tényleg mocskosul jól tolják a srácok, másfelől azért mégiscsak megterhelő egy kicsit, mivel nagyon tömör, majdhogynem egy komplett zúzda az egész anyag.

A buli nyolcra volt meghirdetve, két helyi előzenekarral. Kicsit balfaszkodtunk, mire megtaláltuk a helyet, nem volt könnyű, mert egy eldugott, a főúttól messze eső komplexumban tették őket. Vicces, hogy akkora köd volt, (plusz eső) hogy szinte az utcatáblákat sem tudtuk elolvasni öt méternél messzebbről. De aztán követtük a kiszűrődő zene hangjait - elég messzire elhallatszott - és már benn is voltunk. Beugró 190 korona, ami talán nem a legolcsóbb, de még belefér. Az Abaton nem az a tipikus kis pöcs pincehelyiség, mint pl. az After Music vagy a Rocktogon, lényegesen nagyobb, hangulatos placc. Nem tudom, milyen funkciót töltött be az épület, mielőtt klubbá alakították volna, de feelinges, ahogy hosszú-hosszú lépcsőkön vezet fel az út a koncertteremig, útközben hatalmas ajtók mindenféle felirat nélkül (ki tudja mi lapul mögöttük…?) sőt, még egy barokkos stílusú asztal és fésülködő tükör is felbukkan az egyik teremben.

Rodrigo NunesMaga a küzdőtér nagyjából akkora lehet, mint a Wigwam-é, picit talán kisebb. Megérkezésünkkor épp az első előzenekar - és az énekes gyerek - rúgta az utolsókat, pszichedelikus HC-ként tudnám belőni amit művelnek, de úgyse fog kiderülni, ha tévednék, mert a nevüket nem tudom. Pár perces hangolás után a kettes számú melegítés lép színpadra, Mustafáékat sem igazán bilincseli le a dolog, így inkább körbenézünk a placcon. Egy sör 30 korona, ebből többet is elfogyasztottunk az este folyamán. Egy helyi fickótól megtudom, hogy a kiplakátozás ellenére szerencsére nem itt lesz a novemberi Slayer/Mastodon/Trivium kombó - nem is tudtam volna elképzelni őket ekkora helyen.

Fellépés előtt lepacsiztunk a brazilokkal, elmondom nekik, hogy 700 kilométert utaztam, hogy lássam őket - ami persze nem igaz - és ez nagyon jól esik nekik. Aztán belekezdenek ők is. Zenéjüket leginkább az Ektomorf és Soulfly képviselte vonalra tudnám helyezni, de az egészet kicsit modernebb felfogásban, erőteljesebb thrash hangzással és törzsi/tribal (vagy cigó, kinek mi) elemek nélkül tálalják. Összesen négyen vannak, énekes plusz a három hangszer, de ehhez a muzsikához nem is kell több minden.

Mivel elsősorban az új lemezt utaztatják, sokat játszottak róla, de gondolom egyébként is van elég nóta a tarsolyukban, hiszen egy tizenöt éves bandáról van szó. Az énekes srác a zenekar motorja, folyamatosan ugrált, mozgott a színpadon, a két gitáros is becsületesen teljesített, bár nem vitték igazán túlzásba. Hogy pontosan menyit játszottak, nem tudom megmondani, mert a végére már kicsit elvesztettem az időérzékemet, de tény: kaptunk is valamit a pénzünkért.
A hangosítás korrekt, bár én a mélyeket kicsit soknak éreztem. Nagyjából félház lehetett, látszott a népen, hogy bejön nekik a dolog. Érdekes viszont, hogy az Eminence alatt sem voltak többen, mint amikor az előzenekarok játszottak.

Wallace és RicsiBuli alatt és után volt természetesen merc pult is, CD kétezeröt, a pólókat látjátok az énekessel készült képen. Mi nem éltünk a lehetőséggel, annál is inkább mivel dedikált posztert és pengetőt is kaptunk a srácoktól, a lemez meg már úgyis megvan, hehe.

Fasza kis koncert volt, nem tudom, Prága után Pestre is ellátogat-e a banda, de ha igen, mindenképpen csekkoljátok őket!

Kapcsolódó cikkek

8 hozzászólás

  1. bokiti

    2008.10.12. | 20:41 | Válasz

    Szakál, egész jó kis beszámolót írtál, csak azt nem tudom, hogy eddig mi volt veled…!:)

  2. Artanis

    2008.10.12. | 23:16 | Válasz

    Prágai kiküldetésben levő tudósítónkat hallották :)

  3. Grof

    2008.10.13. | 7:49 | Válasz

    Úóóóááááárgh Szakáll… Mi ez az álmatag fej? És mekkora a hajad?! Elengedlek Csehországba, aztán máris elzüllesz? Meg a Technopartyk? Ejnye!

  4. hinekricsi

    2008.10.13. | 13:28 | Válasz

    tibikem: faszom, ha olvasnad a blogom tudnad mi van velem szmajli
    Grof: faszom, a 77 koronas - egy uveg - cseh vodkaizu szeszesital utan neked sem lenne szebb fejed szmajli
    gergo: igy van, es lehet h meg lesz par hasonlo cikk szmajli

  5. bokiti

    2008.10.13. | 15:43 | Válasz

    jaj de hát én olvasom a blogod, majdhogynem fanatikusa vagyok és persze nem akartam hópihe lelked szálait feborzolni, de még véletlenül se… :)

  6. Gróf

    2008.10.14. | 9:32 | Válasz

    Teljesen elfogadható érvek, kedves Szakáll, ezzen lem lehet vitába szállni!:D

  7. hinekricsi

    2008.10.14. | 16:59 | Válasz

    szeretlek titeket és nagyon hiányoztok :)

  8. Gróf

    2008.10.14. | 22:55 | Válasz

    Te is nekünk! Siess haza, jót szódázunk! Te iszol! Meg élőszóban akarjuk hallani mindazt a sok jót, amit leblogolsz! Várunk!

Na, most szólj hozzá! Vélemény?!