2008.10.07. | 22:21
A finnországi Kuovolában alakult csapat az eltelt másfél évtized alatt több stílusban is kipróbálta magát, és a Triangular immáron a második korongjuk, amit a Spinefarm istápol (talán most már ott is maradnak). Az ötven perces játékidővel ráadásul pont sikerült eltalálniuk azt az ingerküszöböt, ami még fenntartja az érdeklődést a zene iránt. A számcímek amúgy klasszikusnak nevezhetőek. Tömörek és az elsődleges jelentésük mellett mindegyik alkalmas arra, hogy metaforaként értelmezzük. Persze ez csak akkor működik, ha értjük is a szöveget, egyébként nem égbekiáltóan súlyosak, szal falkapargatással ne számoljunk. Ha stílusok felöl nézzük a történetet, akkor sincs szégyellnivalójuk a srácoknak. A finnekre jellemző nagy ívű dallamos stílus nincs túlhangsúlyozva. Van itt korai trash (Deception), helyenként egy kis hardrock/heavy metál, lazább szövésű rock’n'roll, progresszív ökörködés (Triangular), húzós és csak mutogatásra érdemes szólók, de pont csak annyira pofátlanul, hogy elvigye a számot a hátán. Nem beszélve arról apró, de még is csak jelentős tényezőről, hogy Aleksi Parviainen hangja, ha még elsőre kicsit szokatlan is, tökéletes simul ahhoz, amit a Malpractice csinál. Egyszer az egyik kolléga megosztotta velem, miért érdemes ilyet hallgatni. Az ő verziója szerint a megoldás az, hogy a legváratlanabb pillanatban találsz rá vmi kib***ott jóra. Bár azt nem állítanám, hogy igaz gyöngyöt találtam, de nem is a „bolondok aranyát”. Igaz ez akkor is, ha csak a háttérben mocorog, bár nálam a foteles verziónál is megérte az ötödik fordulót. Kapcsolódó cikkekTag felhő
death
heavy
death metal
new
Subscribe
lemez
Magyarország
avalon club
Interjúk
budapest
2008.
videó
magyar
A38
Reflektor
youtube
rock
Programajánlók
koncert
zenekar
hardcore
punk
music
Avalon
új
zenemagazin
metál
Kettőnégy
ossian
gitár
zene
Pecsa
Gyöngyvér
Hírek
progresszív
fesztivál
Lemezajánlók
Pinceszínház
album
news
Koncertbeszámolók
Sziget
|


