A megszokott Reflektor cikkekkel ellenétben ezúttal nem magának a bandának a történetét szeretnénk nektek bemutatni, hanem a csapatot alkotó zenészeket, úgy ahogy önmagukat prezentálják a neten rajongóiknak. Hölgyeim és Uraim kapaszkodjanak meg jól a karfájukban és fogadják sok szeretettel Németország legőrültebb formációját, a 110%-ban Szuperhősökből álló Edguy gárdáját!
Felix Bohnke a ritmusszekció elsőszámú Ura. A Szűz jegyében született 1974 szeptember 2. napján. Nyolc éves kora óta üti a bőröket, a bandába Tobias meghívására került be. Az Edguy előtt két kis helyi bandában tolta a metált. Kedvenc műfajai a rock, a pop, a metál és a hard rock. Szabadidejét legszívesebben olvasással, fitnessel avagy a barátai körében tölti. Imádja az ice teát, szeret otthon lebzselni. Azt pletykálják róla, hogy elvette Shania Twain kanadai éneknőt. Nyugodjanak meg Hölgyeim, ez a rosszmájú hír nem igaz, Felix még szabad! Bohnke szerint egyetlen dolog van, amit senki sem tud róla, mégpedig azt, hogy ő Darth Vader jövőbeli fia.
A ritmusszekció másik fenegyereke Tobias Exxel. Ő a banda legidősebb tagja, 1973. február 27.-én született. Zeneileg sokoldalú szakember. Több hangszeren is játszik, úgymint mandolin, zongora, dob és gitár. Basszusgitározással 16 éves kora óta foglalkozik. 97-ben csatlakozott a zenekarhoz. Régóta ismerte a bandatagokat és amikor felkérték a feladatra egyből igent mondott. Tobias egyenlőre másnak még nem mondott igent, a szíve még szabad. Felixhez hasonlóan ő is imádja a Star Wars filmeket, szeret úszni és sétálni, megőrül a BMW-ért. Zenei ízlése elég tágas. Kedvenc bandái: Slayer, Rammstein, Dio, Deep Purple. Ha nem zenével foglalkozna őrült orvos lenne. Ha valaki kedvet érez megismerkedni Tobiassal vigyázzon, ugyanis a zenész saját elmondása szerint legnagyobb titka, hogy éjfélkor zöld színű fenevaddá változik. Psszt, nem tőlem hallottátok!
Következzék Jens Ludwig, az csapat egyik alapító tagja mellékesen pedig a zenekar szólógitárosa. Jens is sokoldalú személyiség, a gitár mellett szeret dobolni. Pár nappal ezelőtt készített interjúnkban megsúgta nekem, hogy ez az egyik legjobb feszültség levezető foglalkozás, amit el tud képzelni, ezért is van az otthona pincéjében a dobszerkó. Hét éves kora óta foglalkozik zenével és az Edguyon kívül nem űzi máshol az ipart. Nagy meglepetésre ős is Star Wars rajongó, szeret Nintendózni. Szabadidejében házi stúdiójával, a kutyusával vagy - a hölgyek bánatára - barátnőjével foglakozik. A legféltettebb titkát senkinek sem köti az orrára azt azonban elmondja, hogy a rossz nyelvek szerint ő írta a Mambo No 5 című popslágert.
Sok nagy fazon dolgozik a metál zenei világban, de az tuti, hogy egy sem tudja olyan hitelesen ugyanakkor vidáman előadni magát, mint Tobias Sammet. Az Edguy valamint az Avantasia főnökét, aki látta már élőben sosem fogja elfelejteni! Tobi rocker élete saját elmondása szerint még az Ac/Dc-vel kezdődött. Példaképe Freddy Mercury. Az életben két nagyon fontos dolog létezik a számára a zene és az egészség. Életfilozófiája: „Élvezni az életet, úgy hogy közben sem magamban sem a környezetemben nem teszek kárt.” Tervei között szerepel a jövőre nézve megtalálni Mrs. Sammet-et, begyűjteni egy platina korongot, legalább még harminc évet lehúzni az Edguyban és megszerezni a helikopter vezetői jogsit.
A zenekarból már csak egy fazon maradt ki a felsorolásból, mégpedig a ritmusgitáros poszton munkálkodó Mr. Dirk Sauer. Ahogy eddig is konstatálhattuk nagyon sok közös vonás van a banda tagjai között. Dirk sem lóg ki a sorból! Ő is szingli még, tud más hangszeren játszani (zongorán, bár saját bevallása szerint nem túl jól!). Hölgyim most jól figyeljenek! Dirk nőideálja: Okos, szőke vagy sötét hajú, ennyi! Mr. Sauer is az alapítók közé tartozik. A többiekkel még a suliban haverkodott össze és a barátság még azóta is tart.