2008.10.26. | 0:28
A Gyémánt Út című maxi az aktuális album előfutáraként három remek dalt kínál ízelítőként, mire is számíthatunk majd a lemezen. Bár Robi hangját hallva már automatikusan előlibbent az előd-zenekar szelleme, mégis azt kell mondanom, jelentős a különbség az egykori Árnyak és az October zenéje között. Megmaradt a karakteres ének és a fogós témákra épülő kiszámítható dalszerkezet, na és persze a több dimenzióban mozgó, metaforákkal teli, megfejtésre váró dalszövegek. Kurva jók, hasonló stílusban az itthoni porondról véleményem szerint egyedül nagy kedvencem, a De Facto - pontosabban Tóth Gyula - tud ennél jobbat. Újdonság is akad azonban itt bőven. Ha csak pusztán magát a zenét nézzük, (már) aligha sorolhatjuk gótikus vagy dark stílusba a srácok muzsikáját. A sötét, kissé negatív színezetet egyedül a szövegek képviselik, a számok amúgy igencsak változatosra sikeráltak. Az egyes számú Folyók Hátán egy középtempós, klasszikus struktúrájú nóta remek, szárnyaló refrénnel. Kicsit megijedtem viszont, amikor igencsak hasonló hozzáállásban nyitott a következő, címadó dal, reméltem a felvezetés után kapunk majd valami izgalmasat. Kitaláljátok ugye? Hát persze, hogy kapunk. Egy perc tíznél dudaszó harsan, Pék Zsuzsa játéka merőben váratlan, de kellemes ízt ad a dalnak. A kifejezetten vidám refrén és a népi hangzás együtt remek párosítás. A kislemezt a lassabb, szerelmes témájú Víz Vagy zárja. Természet közeli szimbólumok, lírai hangvétel és a már megismert folk instrument teszi igazán egyedivé a dalt. A pofonegyszerű, szinte lángoló borító és a kristálytiszta Denevér hangzás már mind csak a plusz, pontosabban - manapság már idehaza is - a hiányuk lenne mínusz pont. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen promóciós célzatú korongra igyekszik az ember a legváltozatosabb anyagot összeállítani, de ezzel együtt is biztos vagyok benne, hogy a nagylemez is várható ilyen izgalmasra és sokszínűre, mint amilyen lett a Gyémánt Út. Kapcsolódó cikkekTag felhő
Koncertbeszámolók
Videók
2008.
news
Pinceszínház
heavy
hardcore
metál
Hírek
koncert
új
Pecsa
youtube
Gyöngyvér
zene
Avalon
fesztivál
videó
rock
Reflektor
avalon club
death
budapest
Sziget
punk
metalcore
zenekar
Lemezajánlók
magyar
progresszív
gitár
lemez
2009
album
death metal
Programajánlók
turné
music
Interjúk
black metal
Magyarország
new
|

