Egy nagyon friss lemezről van szó, egy viszonylag friss előadótól. A Switchblade Romance a 2002 óta működő svéd banda második teljes albuma, amit három promóciós kiadvány és egy EP előzött meg. Személy szerint pokoli erős kiadói támogatást érzek a csapat mögött, hisz a zenekar fiatal volta ellenére olyan bandákkal nyomult már együtt, mint a Cradle Of Filth, a W. S. A. P. vagy Doro, év végére pedig be van harangozva pár arch enemys buli. A zenét nem ismerve most könnyen mondhatnánk, hogy a Bűn Nővér egy megkreált banda, erről azonban szó sincs.
A Switchblade Romance-t elsősorban azoknak a fémtestvéreknek ajánlanám megfülelésre, akik szeretik az agresszív, gyepálós hard rockot és nem vetik meg a hölgy énekeseket. Első helyen a vaskos hangzást emelném ki, azon belül is leginkább a basszgitár morgása nagyon bejövős. Az ének is hangulatos, Liv hangja illik a stílushoz, leteszi az asztalra, amit le kell. A dalok is megütik az elvárt színvonalat, bár én hiányolom a slágeres dallamokat pont ezért érzem a lemezt - minden pozitívuma ellenére - kicsit egysíkúnak. A bandával való megismerkedésre talán a Hostile-Violent című számot ajánlanám a figyelmetekbe.
Összefoglalva a Switchblade Romance egy közepesen erős lemez, egy tehetséges brigádtól, akikről még tuti fogunk hallani! További infó itt.