2008.11.29. | 10:54
A KFT hivatalos, naponta frissülő blogjának látogatói már betekintést nyerhettek az album felvételeibe, olvashattak a nóták történetéről, eszmecseréltek az elektronikus és az élő zene létjogosultságáról, és belehallgathattak A bábu visszavág dalaiba. A zenekar legújabb meglepetése a rajongóknak: a kíváncsiak az ingyenes CD megjelenés előtt egy héttel, ingyenesen letölthetik teljes terjedelmében „A Vérlázi-tavon” című dalt. Kedvcsinálónak a szerző, Bornai Tibor szavai: „A Vérlázi tó újabban felkapott üdülőhelynek számít. Divatba jött. Ide a hétvégi pihenéstől megcsömörlött tömegek hétköznap zarándokolnak el, hogy jól kitombolhassák magukat. A tó partján már kiadták az első építési engedélyeket. Előírás, hogy a kerítésnek kolbászból kell lennie. Megjelentek a pecsenyesütők. Kisül itt minden. És közben senkinek sem tűnik föl, hogy tejfeles lángos csillag áll felettünk…” A lemez megjelenését nagy érdeklődés övezi: ez lesz az első alkalom, hogy egy közismert magyar zenekar új albuma dupla platinalemezt jelentő mennyiségben, harmincezer példányban, CD lemezen, ingyenesen is eljut a rajongókhoz. A bábu visszavág december 4-én jelenik meg: mozik, kávézók, klubok, bevásárlóközpontok, irodaházak és más szokásos EST-pontok lesznek a lelőhelyek országszerte. A szintén ingyenes, budapesti lemezbemutató koncertet vidéki fellépések követik decembertől. Az album támogatói a Vista Utazási Iroda, az élményteli nyaralások szervezője, az Externet, a gondtalan internetezés szolgáltatója, valamint a Jam Pub és a Hotpoint-Ariston. A szerzői kiadás stúdiófelvételei a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készültek. Lemezbemutató klubkoncert Budapesten: 2008. december 13., szombat, JAM Pub (Budapest, Mamut II.) A belépés ingyenes. Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|




