Újfent nem leszek túl népszerű, főleg a szimfo metálosok hozzászólásait látom már előre, de ez a lemez sem igazán tetszik nekem. Kezdjük a tengerpart felett orgazmust megélő szépasszonyos, már-már tenyérbe mászó borítóval, melyet akármennyire is Derek Cores (Kamelot, Edguy) készített, borzalom. Akárcsak a banda neve, mely olyan C kategóriás gyöngyszemekkel vetekszik, mint a Metal Warriors vagy a Burning Flames…

A fenti kekeckedés nyilván csak a körítés fikája volt, a lényeg mindig maga a muzsika. Mivel szinte adják a szánkba, különösebb előképzettség nélkül sem kunszt kitalálni, hogy billentyűvel bőségesen megtámogatott, dallamos speed/power metálban utazik a csapat - amely amúgy cseh. Sajnos azt kell, hogy mondjam, sokadik hallgatás után sem egyéb (számomra) ez az album, mint egy rendkívül korrekt módon összepakolt, mocskos nagy kliségyűjtemény. Javarészt szélvészként száguldunk a tipikus „hatalmas kórusok/szinti/konstans duplalábdob” biztosította szenthármasság vonalán, Olaf Hayer (igen ő az, a Luca Turilli Band és a Dionysos torka) is hozza a formáját, még sincs egy masszív karaktere ennek az albumnak, és csak néhány pillanat, vagy jól eltalált téma erejéig tudott magához láncolni.

Pozitívumként ugyanakkor mindenképpen meg kell említeni a zenészek hangszerbiztos játékát és pár olyan dalt (Bring Us The Light, Searching You vagy a három tételes, felépítésében kikezdhetetlen The Silence), mely valóban veri az átlagot. Az az érzésem, ha a srácok nem ragaszkodtak volna ennyire a stílus szabta elvárásokhoz, és a megerőszakolt konzervatív felfogás helyett adnak valamit „saját magukból” is, még kiemelkedő is lehetett volna ez a lemez. Így viszont, ha már a műfaj kevésbé közismert bandáiról van szó, felfedeznivalónak inkább tudom ajánlani az olasz DGM dallamait, a Celesty-t északról, vagy a kijevi Sunrise tavaly megjelent nagylemezét, a Liberty-t.

www.symphonity.com
myspace.com/symphonity