Bár az album 2007-es, úgy hiszem mégis van értelme bemutatásának. Stílusilag az alternatív rock az igazán helyes kifejezés itt, ugyanis tényleg nagyon változatos és különböző stíluselemekből épül fel az egész. Találhatunk a populáris akkordmenetektől a punkos egyszerűségen és a metálos szólókon át a hörgésig mindent, ami szem-szájnak ingere.

Az InMe ugyan 1996-ban alakult, első lemezük mégis 2003-ban jelent meg. A Daydream Anonymous a harmadik, jövőre pedig várható a negyedik. Az énekes-gitáros Dave McPherson hangja talán nem kiemelkedő, de teljesen illeszkedik a zenei háttérbe. A basszuson testvére, Greg McPherson játszik, bár nem különösebb nehézségűeket, azért ő is jól teljesít.

Na de, melyik számuk is bizonyítja, hogy valóban megéri a lemez az árát? Szinte bármelyik. Az albumot indító Myths and Photographs elvont gitármeneteivel és progresszív összhangjával egy jó példája ennek. Vagy egy másik kiemelendő dal, a Cracking The Whip, mely egy igazi lovagmetálos-headbangelős cucc, persze ez is alteros beütésekkel. Aztán még érdekes az elektronikus-fúziós 2nd Jonquil, ami szintén bebizonyítja, hogy rengeteg stílusból állítják össze számaikat. Tudom ajánlani a Thanks For Leaving Me-t is, egy akusztikus, érzelmekkel teli csöppséget.

Mindenképp érdemes tehát meghallgatni az albumot, igaz, először furcsának és elvontnak hathat, de mikor nagyjából átérzi az ember, sokkal érthetőbb és értékelhetőbb. Várjuk a következő albumot!