Manu Chao azon kevés nemzetközileg elismert zenész közé tartozik, aki annak dacára vált híressé, hogy nem angol anyanyelvűként próbált érvényesülni és angolul is viszonylag keveset énekel. Már korábbi együttesével, a Mano Negrával is komoly sikereket ért el, de az igazi áttörést a szólókarrier hozta meg számára.

A kis Manuel Franciaországban, baszk-galego családban született, s testvérével, Antonióval alapították meg a Mano Negrát. Együttesük a francia soknemzetiségű külvárosi zene mintájává vált. Énekeltek franciául, spanyolul, portugálul, olaszul, arabul, és azért angolul is. Zenéjüket valahol a Clash konstruktív, politikailag elkötelezett punkzenéje inspirálta, de a példaképtől teljesen eltávolodtak, s a reggaetől, a skától kezdve különböző afrikai és latin-amerikai hatásokat is beolvasztottak sajátos stílusukba.

Manu Chao szólókarrierére is ez jellemző. A kulturális nyitottság jegyében tevékenykedik, s a zenélést, a formációkat egyfajta laza, baráti szövetségnek tekinti, így társaságában az arab világ képviselői ugyanúgy megtalálhatók, mint a jóléti nyugati országok állampolgárai vagy akár Latin-Amerika nincstelenjei.

A koncertezés mellett rengeteg érdekes művészeti tervben vett részt. Többek között szerepelt utcaszínházban vagy szervezett vonatos turnét Latin-Amerikában. Ezenkívül fontos politikai elkötelezettsége is: mindig, minden fórumon kiáll az elnyomottak, a kisemmizettek mellett.

Sablonos mondat, de az ő életútja tényleg kalandos, számtalan vargabetűt írt le, és a francia külváros legalább annyi kalandot rejt, mint a dél-amerikai dzsungelek.

A könyvet az elismert milánói zenei újságíró, Alessandro Robecchi írta. Többek között megjelent németül, franciául és spanyolul is. A számos fordítás nem csak Manu Chao népszerűségének köszönhető, hanem annak is, hogy a könyv túllép a szokványos interjúollózásos szerkesztésen, és a végeredmény egy igazán szépirodalmi igénnyel megírt biográfia, mely a ‘90-es évek kulturális, szociológiai és politikai változásait is közérthető alapossággal mutatja be.