2009.02.23. | 15:06
Legjobb Album:
Isten Háta Mögött - A kényelmetlen lemez A 2005-ös első Hungarian Metal Awards győzteseiként jól sikerült új lemezeikkel természetesen az Isten Háta Mögött és a Remorse zenekarok 2008-ban is favoritnak számítottak a Legjobb album kategóriában. Az IHM-nek végül ismét sikerült befutni az első helyre a Kényelmetlen lemezzel, mindössze egyetlen szavazattal megelőzve a Superbutt You And Your Revolution albumát, amely ugyancsak egy hajszállal szorította a dobogó harmadik fokára a Remorse D.Ü.H. című 2008-as anyagát. Legjobb Debütáló Album:
A bemutatkozó albumok kategóriájában ezúttal holtverseny alakult ki az első helyen. A Saint Legjobb koncertbanda:
Legjobb stúdióprodukció: A Legjobb stúdióprodukció kategóriában először idén merült fel az a dilemma, hogy a jelöltek közül két album is részben külföldön készült. Végül úgy döntöttünk, hogy amíg magyar közreműködés is van a lemezben, addig nem kérdés, hogy ezek az albumok is indulhatnak a szavazáson. Ezek után talán nem meglepetés, hogy az első két helyet egy-egy svéd/magyar koprodukcióban készült korong szerezte meg. Folytatva eddigi sorozatát, negyedik alkalommal is az érdi Bakery stúdió és vezetője Varga Zoltán vitte el a pálmát, aki a Jocke Skog stúdiójában (Fear And Loathing) készült Superbutt album utómunkáit és az énektémák felvételeit végezte. Hasonló felállásban készült a második helyen végzett Casketgarden album, az Incompleteness In Abscence, ahol a szintén svédországi Studio Underground stúdióban Pelle Saether és a szolnoki Denevér stúdióban Cserfalvi “Töfi” Zoltán közös munkájának eredményeként született ütős hangzás. A harmadik helyre egy önálló produkcióval futott be Varga Zoltán és a Bakery, ez pedig az Isten Háta Mögött és az A kényelmetlen lemez. Legjobb lemezborító: Superbutt - You and Your Revolution
Minden nyertesnek külön is gratulál a zsűriben résztvevő magazinok szerkesztőségei: Fémforgács Metal Site - Hard Rock Magazin - Karcolat Metal Magazin - MetalNews.hu - NuSkull - Passzio.hu - Planet Z - Rock Gyémántok - Rockerek.hu - Rock Station - Shock! Magazin - Tarzansite - Underground Magazin - Zenemagazin.com - Viharock.hu
Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|




