2009.02.07. | 7:39
Minden azzal kezdődött, hogy hétéves korában elkezdett elektromos gitáron játszani szülővárosában, a pennsylvaniai Readingben. Tizenkét éves volt, mikor megalakította első együttesét. Koncerteztek Pennsylvaniában, Delaware-ben és New Jerseyben. Amikor betöltötte a tizennyolcat, nyugatra utazott: San Franciscóban, a Shrapnel Recordsnál rögzítette első albumát. Ugyanebben az éveben Kotzen megjelent egy csomó magazin, köztük a Guitar World címlapján, melynek olvasói beválasztották az év három legjobb gitárosa közé. Miután három albumot készített a Shrapnelnél, átköltözött Los Angelesbe. Éppen kilépett a tinédzserkorból, amikor csatlakozott a sokszoros platinalemezes glam metál bandához a Poisonhoz, s elkezdődött az álomutazás: részt vett a Native Tongue című lemez felételein, valamint a világkörüli lemezbemutató turnén. Az együttesbők azért kellett távoznia, mert összeszűrte a levet Deanna Eve-vel, a Posion dobosának, Rikki Rockettnek volt menyasszonyával. Eve-vel később össze is házasodtak, de rövid időn belül el is váltak. 1999-ben Stanley Clarkkal, a dzsesszlegendával és Lenny White-tal megalakította a Vertu nevű formációt. Készítettek egy albumot, a nyarat Európában töltötték: többek között játszottak a Montreux Jazz Festivalon is. Ugyanebben az évben a rendkívül népszerű rockbandához, a Mr. Bighez csatlakozott, számos koncert és két stúdiólemez erejéig. Az ezredfordulón Japánban, az oszakai dóm előtt játszottak az Aerosmith-szel. Richie továbbra is nagyszerű szólóalbumokat készít, és turnézik a világban; rengeteg országban szupersztárnak tartják, stadionokban, fesztiválokon és klubokban játszik. Szólóénekesként három évvel ezelőtt a Rolling Stones A Bigger Bang turné első állomásán, Japánban ő volt a bevezető program. Olyan közismert zenészekkel dolgozott együtt, mint Gene Simmons a KISS-ből, és Keanue Reeves (Dogstar), itt is ott is feltűnt, színpadon, TV adásokban. Könyvek, magazinok és weblapok emlegetik a világ egyik legjobb gitárosaként! A Fender Guitar cég - elismerése jeléül - két modelljét is róla nevezte el. Tavaly jelent meg Live in Sao Paolo című albuma. Jelenleg Los Angelesben él, fellép helyi klubokban, gyakran más világsztárokkal együtt. Ha éppen nem turnézik, lányával Augusttal tölti az idejét és annyit sportol, amennyit csak tud. Leginkább a kosárlabda szerelmese, olyannyira, hogy bevallotta, ha nem lett volna zenész, biztosan profi kosarasként kereste volna a kenyerét. Február 18. Budapest, A38 Állóhajó Belépő: 5.600 Kapcsolódó cikkekTag felhő
zenemagazin
koncert
2009
Pecsa
metál
music
hinek richard
death
metalcore
lemez
youtube
death metal
zenekar
Kettőnégy
Programajánlók
Interjúk
2008.
Avalon
Subscribe
Blind Myself
Videók
magyar
CD
Magyarország
Hírek
A38
black metal
dürer kert
new
zene
budapest
Koncertbeszámolók
interjú
új
Lemezajánlók
fesztivál
myspace
album
news
rock
gitár
videó
|





















