2009.02.25. | 16:24 Jasonhood

sonicsyndicatetop1Hol volt, hol nem volt, volt egyszer három fivér (Robin, Richard és Roger Sjunnesson), akik 2002-ben úgy döntöttek gitárt illetve mikrofont ragadnak és zenéjükkel meghódítják a nagyvilágot. A három testvéren kívül Magnus Svensson basszer és Andreas Mårtensson szintis alkották ebben a 2002-es kezdeti stádiumban a zenekart, amire ekkoriban Fallen Angels néven lehetett rábukkanni a google-ben. Mint, ahogy az - általában - lenni szokott, az első pár év rendesen átmosta a line-up-ot. 2004-ben Svensson dobbantott - akit Karin Axelsson pótol mind a mai napig -, akit 2006-ban Mårtensson és a két évvel korábban csatlakozott dobos, Kristoffer Bäcklund is követett. A bőröket ettől kezdve John Bengtsson veri, továbbá kiegészült a brigád még egy énekes pacsirtával Roland Johansson személyében. Nos, ezzel túl is estünk a kötelező sallangon, nézzük mit is tettek le ezek fiatal muzsikusok az asztalra.

sonicsyndicatessHa nagyon ragaszkodunk a számmisztikához, akkor egészen pontosan 3 demo, 7 kislemez és 3 stúdió albummal kell számolnunk. Mindezt 6 év alatt összehozni egész szép teljesítmény! A három demot még a kezdeti stádiumban rögzítették a srácok, manapság már nem is nagyon lehet beszerezni egyiket sem. A debütáló lemez - ami természetesen már Sonic Syndicate név alatt került forgalomba - 2005-ben jelent meg a Pivotal Rockordings gondozásában, Eden Fire címmel. Épp a napokban olvastam az egyik közösségi oldalon, hogy sokan ezt a korongot tartják a csapat egyetlen igaz „remekművének” - a többiről elég lehúzóan nyilatkoznak -, pedig a siker tortájából a banda ekkoriban elég kis szeletet kanyarintott le magának…
sonicsyndicatebandpic1A világhírnévig vezető út következő fontos - talán mondhatjuk úgy is, legfontosabb - állomása - 2006 nyara, amikor is a zenekar elindult a Nuclear Blast tehetségkutatóján, ahol 1500 jelentkező körül őket és még másik két formációt emeltek be a Blast istállójába. A következő évben már jött is az Eden Fire folytatása az Only Inhuman személyében, aminek rögzítésében Jonas Kjellgren segédkezett, akit a Scar Symmetryből ismerhettek. Az album egyik legkedveltebb dalaként számon tartott Deniedból Patric Ullaeus proudcer vezénylete alatt klip is készült… Ebben az évben a ment végbe - a Roadrunner United-hez hasonló - Nuclear Blast All-Stars névre elkeresztelt megmozdulás, amiben Richard és Roland is aktívan részt vett.
Mint ismeretes a Nuclear Blast csapatok sosem ülnek a babérjaikon, így ez szimpla tény a Sonic Syndicateről is minden probléma nélkül elmondható. 2008-ban tehát már jött is az Only Inhuman folytatása Love And Other Disasters címen, aminek a hazai bemutató koncertjére nemrég került sor a Dieselben.
Sonic SyndcateA zenekar Magyarországon eddig összesen háromszor járt. Az évek során körbeturnézták a világ több nagyvárosát és jó pár fesztiválon is részt vettek, például 2007-ben a Wackenen. Olyan nagy bandákkal osztották meg a színpadot, mint a Caliban, az Amon Amarth, a Heaven Shall Burn, az In Flames vagy a Nightwish.
A három testvérrel elkezdett történetünk napjainkig körülbelül így fest, annyit azonban már most biztosra vehetünk: korán sem vagyunk még a sztori végénél!

Felállás:

  • Richard Sjunnesson - ének
  • Roland Johansson - ének
  • Roger Sjunnesson - szóló gitár
  • Robin Sjunnesson - ritmus gitár
  • Karin Axelsson - bass
  • John Bengtsson - dobok

Albumok:

Eden Fire (2005)
Only Inhuman (2007)
Love And Other Disasters (2008)

Karinnal készített interjúnk (2009)
Hivatalos weboldal
Myspace

Oszd meg és uralkodj:

  • Print this article!
  • E-mail this story to a friend!
  • Digg
  • del.icio.us
  • Facebook
  • MySpace
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • Yahoo! Bookmarks
  • Technorati
  • StumbleUpon
  • Live
  • MSN Reporter
  • Netvibes
  • co.mments
  • Ping.fm

Kapcsolódó cikkek

  1. 1 Trackback(s)

  2. 2009.09.12.: Into Darkness Tour 2009 - október 18. Budapest, Diesel › Programajánlók « zenemagazin.com

Na, most szólj hozzá! Vélemény?!