Gótikus farsang. Véleményem szerint elég idióta név egy olyan rendezvénynek, ahol két - a gótikus zenétől stílusilag eléggé távolálló - banda számít az est húzóneveinek. Mindegy is, ne akadjunk fel minden apró csepű részleten, hisz sokkal fontosabb, hogy az utóbbi évek egyik legszínvonalasabb hazai metál rendezvénye volt ez a buli, amire sikerült eljutnom. Pontos kezdések, kulturált közönség, 99%-ban faszás hangzás és ami a legfontosabb, két olyan koncert, amit kérdés nélkül a  retinámba égetnék.

Az est magyar előadóiról ebben a beszámolóban csupán felsorolásszerűen szólnék, a pontosság kedvéért. A két svéd zenekar előtt illetve után a következő hazai formációk zúzták a talpalávalót: Ideas, Gyöngyvér, Nevergreen, Dharma, October, Decadence.

Az est első főszereplője - a Sonic Syndicate gárdája - óraműpontossággal hétkor lépett színpadra. A zenekar immár harmadszor látogatott el hozzánk, ezúttal Love And Other Disasters című lemezük bemutatása céljából. Talán mondanom sem kell és amúgy is kitaláljátok, iszonyat erős produkciót kaptunk az arcunkba az első sorokban. Kezdjük a színpadképpel: Az erősítőket mindkét oldalt egy-egy négyzet alakú vaskeretre kifeszített zászló takarta el. A bal szélsőn egy szív volt s rajta a felirat: „Love And“, míg jobb szélen egy koponya s rajta a felirat: „Other Disasters“. Két szélen, elöl a kontrolládáknál, egy-egy szerszámosláda szerűség - rajtuk giga „Eastpak” matricával -, pont akkorák, hogy a banda tagjai közül ketten folyamatosan magasabban lehessenek a többieknél. A közönség arcába való ordibáláshoz tökéletes húzásnak bizonyultak!
A csapat tagjai legalább olyan őrültek a színpadon, mint amit az ember kinéz belőlük a promo képeik alapján. A két gitáros - Roger és Robin - iszonyatos tempóban zúzták le a riffeket és eközben még arra is volt idejük, hogy fel alá ugrálhassanak, pedig Robin egyáltalán nem egy balerina alkatú srác. Az ének posztokat betöltő Richardot és Rolandot sem műtápszeren nevelték fel az hótszentség. Rendesen osztották az ívet a színpadról, átvezetéseknél, míg egyikük eltűnt a díszlet mögött, a másik szórakoztatta a népet. És végül, de nem utolsó sorban essék szó a ritmusszekció két tagjáról, Johnról és Karinról is. Előbbi munkásságából sokall kevesebbet láttam, mint hallottam, ugyanis a színpad hátulján lévő pódium elég hülye szögben látszott előröl. Azért néha sikerült elkapni egyszer-egyszer a kopasz buksiját. Karin Axelsson teljesítményére voltam a buli előtt a legkíváncsibb. Ennyi őrült fickó között, hölgy létére korrektül megállta a helyét, emelem nem létező kalapom! Azt még azért hozzátenném, nem semmi teljesítmény ilyen hosszú körmökkel basszgitározni, hehe!
A dalok szerencsére nem csak az új lemezre koncentrálódtak! Voltak bőven nóták mindhárom eddigi Sonic korongról. Egy rövid felsorolás a teljesség igénye nélkül: Flashback, Denied, Jack Of Diamonds, Red Eyed Friend, Power Shift, Psychic Suicide, ésígytovább…
Tipikusan örök emlékű kategóriába sorolható koncert, amit a közönség vastapssal jutalmazott. Reméljük mihamarabb lesz folytatása. Respect!

A buli második főszereplőjének számító „Halálcsillagok” koncertje sem volt egy laza parti, bár a mostani hangulat - véleményem szerint - kicsit langyosabb volt, mint tavaly az Avalonban. Ha a nézőtéren nem is, a színpadon mindenképp, hehe. Whiplasher ezúttal csupán csak a teljesen kigombolt ingig jutott el és alig néhányszor mászott rá Catre… Skinny viszont jobb passzban volt, mint tavaly. A fején végig lehetett látni, hogy nagyon élvezi a koncertet, csakúgy, mint Nightmare is. A dobok mögül ezúttal - vagy mondhatnám úgy is végre - Bone osztotta az áldást. Mint ismeretes tavaly az idősebbik Erlandsson fivér helyettesítette őt. Bár a Deathstarsban fele annyit nem dolgozik Bone mester, mint régen a Dissectionban, azért így is jó volt látni őt élőben (nyakában egy giga pentagrammal, hehe).
A setlistet - itt is csakúgy, mint a Sonic Syndicate esetében - mindhárom lemezről szemezgetve állították össze a srácok. A régebbi lemezekről volt: Blitzkrieg, Tongues, Motherzone, Synthetic Generation, New Dead Nation, Trinity Fields, The Last Ammunition, stb… Én személy szerint csak a Play God-ot hiányoltam. A friss Night Electric Nightról is voltak bőven nóták. Természetesen elhangzott a címadó nóta, a klipes Death Dies Hard, a Chertograd és a Blood Stains Blondes.
Nem tartom magam fantikus Deathstars hívőnek, de ezután az este után - ismét - alig várom, hogy lássam Whiplasherék produkcióját. Irány a Masters Of Rock \,,/ !!!

A lehetőségért köszönet Szaniszló Hajninak és a Hammernek!
A fotókat Jason követte el.