Napjainkban alapvetően elég nehéz belekezdeni a horror műfajának elemzésébe, hisz ahány ház, annyi szokás. Valaki az Alfred Hitchcock -féle pszicho-horror híve, valaki azt szereti, ha egy Jason Vorheez -szerű alak darabolja sorra az embereket a brutális slasher-horror műfajában, és persze azt sem szabad elfelejteni, aki inkább a rejtélyekkel és talányokkal dúsított, néha már a természetfeletti határát súroló misztikus horrorra bukik.
Ezért is nehéz objektívan beszélni a horror műfajáról, mert a filmvilágnak többnyire egy másfajta idealizált képe alkotja a túlnyomó részét, mint az, ami eredetileg egy lexikonban szerepel a szó eredeti jelentéséről.

Az After Dark Horror Fest pedig egy olyan fesztivál, amit 2006 óta minden évben megrendeznek az Egyesült Államokban, és a lexikonban található horror megfogalmazásból kiindulva hivatott egy kicsit konkretizálni a horror jelentését filmjeivel, és egyben szélesíteni is a palettát.

A fesztivál horrorfilmjei többnyire amatőr kezdeményezésűek, de nem csak az Egyesült Államok szülöttei, hisz található közöttük japán, svéd és más nemzetek filmje is.
Alapvetően magyar felfogás szerint a művészfilm kategóriába sorolhatóak, de ne szaladjon el velünk a ló! Ne gondoljunk rögtön afféle Jancsó Miklós filmekre amerikai leosztással, inkább gondolkozzunk el rajta, hogy mégis mit jelent a horror műfajon belül művészfilmeket alkotni!

A horrorfilmek között is ott feszítenek az igénytelenek, és vannak afféle művészfilmek közöttük, amik a horror művészetét hozzák előtérbe, ahogy Jancsó Miklós a magyar társadalom kifejezésének művészetét próbálja érzékeltetni filmjeiben. Nem olyan egyszerű horrorfilmet alkotni, mint azt a legtöbben hiszik, a nézőnek meg kell ijednie a film megtekintése közben, nem elég csak odarakni mondjuk egy szörnyet, mert akkor a néző konstatálja, hogy ott van, és utána tesz is rá magasról. Tehát a horrorfilm az ijesztés vizuális művészete, és az ijesztéshez szükséges elemek egy adott rendszert alkotnak, hogy utána a végeredmény az legyen, hogy a nézőben ugyanolyan feszültség képződjön, mint amikor egy krimi olvasása alatt próbál önmaga is rájönni, hogy ki is a gyilkos.

Manapság a kisebb mozik kezdenek veszíteni a forgalmukból, mert mit is tesz az ember? Meglátja a reklámplakáton, hogy megjelent országában egy új film, és amint ideje engedi, el is megy a moziba megtekinteni azt. A vetítés után pedig vagy úgy jön ki, hogy tetszett neki, vagy úgy, hogy annál a filmnél rosszabbat nem látott, mert a film túl igénytelenül volt megalkotva, hogy mindenki könnyebben be tudja fogadni, és meg tudja emészteni azt.
Ha az első helyzet áll fenn, akkor nincs semmi baj, ha viszont a második, akkor az illetőnek afféle rétegfilmre van inkább szüksége. Nos a fesztivál némiképp ilyen rétegfilmeket ad elő, de mégsem kell teljes mértékben tudni az elején, hogy miről is van szó a filmben, pedig néha a kellős közepébe csöppenünk bele, majd szépen felépül a film strukturálisan a protagonista emlékeit szemlélve.

Emiatt lehet a fesztivál filmjeit rétegfilmeknek, illetve művészfilmeknek tekinteni, mert úgymond azoknak készülnek, akik szeretik a horrorfilmeket, szeretnek borzongani, vagy netán csak érdekesnek találják a horrorfilmekben megjelenő emberek viselkedését, gondolkodását.

Ezen túl 3 naponta jelentkezünk 1 filmmel, mely ezen a fesztiválon látott napvilágot, amíg persze a készlet tart.