2009.03.03. | 19:12
Dave: A Dana Walker története még Gray és a saját bandám széthullása környékén kezdődött. Tudtuk, hogy szeretnénk még tovább együtt zenélni, úgymond elérni egy magasabb szintet. Taint egy közös ismerős segítségével ismertük meg, majd mindjárt ezután neki is láttunk a saját dalok megírásának, miközben szorgosan kerestünk egy énekest. Az eredeti énekesünket, Alant munka közben ismertem meg. Szerencsére mindannyiunk zenei ízlése megegyezett, szóval pontosan tudtuk mit szeretnénk. Alan egy idő után személyes okok miatt kilépett, szóval kénytelenek voltunk új énekes után nézni. Főleg a myspacen hirdettünk, így találtunk rá Curtisre. Miután összeállt a banda megint nekiálltunk a dalok írásának plusz felvettük a mini albumunk és sok koncertet is lenyomtunk. A lemez felvételekor megkértük Alant, hogy szerepeljen az egyik régi számban, ekkor döntöttünk úgy, hogy két énekessel szeretnénk folytatni a továbbiakban. Így tehát egyik glasgowi esténken megkértük, hogy csatlakozzon ismét hozzánk, amit örömmel el is vállalt. A mostani felállás elég stabilnak mondható, készen állunk az előttünk lévő kihívásokra. Milyen előnyei vannak a két énekeses felállásnak? Tain: Ez pont ugyanolyan, mint két gitárossal dolgozni, két énekessel nagyobbak a lehetőségeink. Az egyes számoknál mindig van egy második szemszög a kezünkben, hogy még erősebbé tegyük az adott dalt. Néhol Dave énekel is, tehát gyakorlatilag három harmónia áll a rendelkezésünkre egy időben. Úgy gondolom egy kezdő zenekarhoz képest elég erős anyagot dobtatok piacra tavaly. Elégedettek vagytok az eredménnyel? Dave: Nagyon elégedettek vagyunk, hisz ez az első kiadványunk. A Ghost Among Us egyfajta szimbólum számunkra. Arra emlékeztet, hogy a múltban teljesített nehézségek mindig is ott lesznek számunkra pontosan úgy, mint azok a bizonyos szellemek, akik közöttünk élnek. Milyenek az eddigi visszajelzések? Tain: Igazán jó érzés arról beszélni, milyen jók is az eddigi visszajelzések. Egy kis skót városból származunk, de ennek ellenére a világ minden pontjáról rendelik a CD-nket az emberek az online boltok segítségével. Nagyon jó érzés tudni, hogy az emberek élvezik, amit csinálunk.
Dave: Mindegyik dalunknak megvan a saját jelentése akkor is, ha a mindennapokról szól, és akkor is, ha saját tapasztalaton alapul. Curtis és Alan kiváló munkát végeznek együtt. Tain: A Violence szövege például egy egyoldalú párkapcsolatról szól, ahol a lány végzi az összes munkát, állandóan csak a társa kényelmének biztosításán melózik. Utálja ezt az életet, de sosem jön rá valójában mit kéne tennie. Talán valaki hasonló helyzetben tudni fogja mit kellene tennie. Van egy zongorás tétel is a lemezen a Forte személyében. A lemez hallgatása közben azért elgondolkoztam egy percre, miért suvaszotottátok be egy metál lemez közepére ezt a szép dalt. Ki írta nektek? Tudnátok ajánlani nekünk valami skót bandát, akiket feltétlenül le kell csekkolni? Tain: Nem tartozunk azok közé a zenekarok közé, akik csak a saját stílusukban hallgatják a zenéket. A környékről az egyik kedvenc csapatunk az Up For The Letdown. Ők egy pop-punk banda, akiknél több horog van, mint amennyit egy horgászboltban össze tudsz szedni. Az egyik legjobban koncertező bagázs errefelé. Nemsokára megjelenik a CD-jük is, csekkoljátok le. Mik a legnagyobb álmaitok ezzel a bandával? Dave: Mindenki vágyik valamire. Mi csak azt szeretnénk, ha tovább tudnánk folytatni ezt a zenét - amit szeretünk - és sok koncerten játszhatnánk még mind itt az Egyesült Királyságban, mind Európában. Általában nagyon jó a kedvünk, ha koncertezünk. Amíg ez így folytatódik boldogok leszünk!
Dave: Tüzijáték, pucér csajok és részeg németek. (mindketten nevetnek) Tain: Mindent élvezünk, ami csak egy koncerten megtörténhet: új arcokkal való megismerkedés, sörözés, zenélés. Lehetne ennél jobb? Úgy gondolom, ha mi élvezzük a bulit, akkor ez bizony átragad a közönségre is előbb vagy utóbb. Megpróbáljuk élvezni, amit csinálunk és így persze a közönség számára is élvezetessé tenni a koncertet. Mire számíthatunk tőletek a jövőben? Tain: Természetesen folytatjuk a munkát. Szeretnénk, ha minél többen megismernék a nevünket az egész világon és közben azt csinálhatnánk, amit szeretünk. Köszi a válaszokat! Üzenetek valamit az olvasóknak? Tain: A kérdésekre gatya nélkül válaszoltunk! Kapcsolódó cikkekTag felhő
Blind Myself
Hírek
music
Koncertbeszámolók
album
Avalon
Interjúk
death metal
fesztivál
death
2008.
2009
youtube
CD
lemez
budapest
new
koncert
videó
interjú
hinek richard
news
Kettőnégy
rock
Subscribe
magyar
Lemezajánlók
metalcore
zene
új
Videók
black metal
Magyarország
zenekar
myspace
dürer kert
metál
zenemagazin
A38
Programajánlók
Pecsa
gitár
2 hozzászólás |






















Giorgio
2009.03.03. | 23:59 | Válasz
Grat Jason :P!
jó cikk, zsír mint a többi
Olvassátok el higgyét el megéri!
Ömmm, rajtam sincs gatya xD
Jasonhood
2009.03.04. | 11:35 | Válasz
Köszi! Azért vegyél fel gatyát, nehogy megfázz
!