2009.03.02. | 7:34
2002-ben alakult kolozsvári Guerrillast már így is sok minden köti kis hazánkhoz: a srácok az elmúlt években elég sokat mozgolódtak erre a Superbutt, a Blind Myself, vagy a Cadaveres társaságában, ám azt sem szabad elfelejteni, hogy tavalyi debütalbumuk borítója is Fetykó Gábor nevéhez fűződik. A Guerrilla Spirit című korong - mely stílusosan egy spanyol kiadó gondozásában látott napvilágot - nem csak címében hordoz nomen est omen tartalmat. Törzsi taktusok, vad groove-ok és hardcore-os szabadszájúság jellemzi a banda bemutatkozását, mely már az első hallgatás során is megválaszolja azt az esetleges kérdést, hogy hőseink vajon miért lehettek többek között az Ektomorf, a hamarosan hazánkba látogató Born From Pain, vagy épp a Sepultura előzenekara. A srácok egyébként nemrég készítették el első videoklipjüket, a Full Force című dalhoz, melyet az alábbi linken tekinthetsz meg. Azonban nem feledkezhetünk meg a felvezetésről sem, hiszen mind a budapesti Stopyt, mind a salgótarjáni Northsicks megérdemli a figyelmet. Előbbi azért, mert a hamarosan megjelenő, Best Before End című nagylemezük (az eddigi EP-kel egyetemben) újfent igazságot szolgáltat kis hazánk középtempóra redukált, ütemközpontú metal/hardcore színterének. Utóbbi pedig azért, mert a Fusions Of Evil képében ha Bozsik Cucuék nem is váltanak világot, attól még bebizonyítják minden érdeklődő számára, hogy van élet a Korn pszichopata allűrjein túl is. Ám a legfontosabbról még így sem feledkezhetünk meg: az igazi gerilla-parti csak úgy hasít, ha nem kell érte fizetni - így ha nincs programod erre az unalmas márciusi napra, hát mozdítsd meg a hátsó feled, és szapora ugrálások közepette éreztesd magaddal, hogy jól választottál esti elfoglaltságot. Kezdés: 19.00 h http://myspace.com/signalfailurebooking Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|




