2009.03.21. | 11:36
A zenekar nevével jelzett debütáló album 1971-ben látott napvilágot, melyet a hatalmas kezdő lendület következtében már 1972-ben Exercises címmel újabb munka követett, melynek anyagát a Deep Purple előzenekaraként lebonyolított turnén mutatták be. 1973-ban jelent meg a Razamanaz , mely - olyan daloknak köszönhetően, mint a Broken Down Angels, és a Bad Bad Boy,- már a platina státuszt is magáénak tudhatta. A Nazareth sikerére és tettvágyára jellemző, hogy nem ritkán évente két albummal is jelentkeztek. 1978-ban a zenekar úgy döntött, hogy a még profibb megszólalás érdekében, Zal Cleminson személyében újabb gitárost szerződtetnek. Ez a felállás nem volt hosszú életű. 1982-ben, a mindössze két éve érkezett Cleminson helyét Billy Rankin vette át, John Locke billentyűs csatlakozásával pedig már hat tagúra bővült a zenekar. A következő években folyamatossá váltak a tagcserék. A nyolcvanas években kevésbé kemény, balladisztikusabb hangvételű felvételeket készítő csapat a „két gitár-billentyűs hangszerek” felállás után előbb az „egy gitár-billentyűs hangszerek”, majd ismét a lecsupaszított, „egy gitáros” verzióval próbálkozott, melyet követően, a kilencvenes években ismét visszatértek a színpadra a billentyűs hangszerek.. Ezekben a személyi változásokkal tarkított időkben a Dan McCafferty, Pete Agnew, Darrell Sweet trió jelentette a csapatban az állandóságot. Sajnos 1999-ben a nagy hármas is megbomlani kényszerült. A zenekar amerikai turnéja közben Darrell Sweet dobos, - aki a zenekar menedzsereként is dolgozott - szívroham következtében elhunyt. Helyére a basszusgitáros Pete Agnew fia, Lee érkezett, aki a mai napig is tagja a Nazarethnek. A jelenleg Jimmy Murisson gitárossal, kvartett felállásban dolgozó gárda 2008-ban, Newz címmel friss stúdióalbummal is jelentkezett. Aki április 24-én ellátogat a népligeti Dieselbe - a legendás régi szerzemények mellett - meghallgathatja az új dalokat is, melyek tanúsítják, a rock mesterei még mindig nagyon értik a dolgukat. Nazareth Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|




