2009.03.19. | 14:00 Grof

Quimby - AjjajjajMárciusban öt vadonatúj Quimby dal lát napvilágot! A Quimby Kilégzés című albuma óta eltelt néhány év, amely a zenekar életében sok-sok koncertturnéval, fesztivállal, díjjal és elismeréssel járt. A hattagú csapat azóta is folyamatosan dolgozott, amelynek eredményeként március végén egy csokornyi friss Quimby-dalt tartalmazó kislemez jelenik meg. Az Ajjajjaj című öt számos maxi+ csak a zenekar koncertjein, a webshopján, illetve a Tom-Tom Records honlapján érhető el.

A kísérletező kedvű Quimby idén nem egy 10-15 számos nagylemez elkészítését helyezi előtérbe, hanem a legkisebb egységet, magát a dalt szeretné hangsúlyozni. Így született meg a kísérleti sorozat első állomásaként az Ajjajjaj című maxi+, amelynek öt dala az elmúlt idők újonnan írt számai közül a legjobbnak ítéltettek. A kislemezen két magyar nyelvű és három angol nyelvű szerzemény kapott helyet.

Hallgass bele a album két dalába:

Ajjajjaj

Álmod ébren tart

A maxi lemez megjelenésével egy időben a zenekar honlapja is megújul majd, ahol megtalálhatók lesznek az új lemezzel kapcsolatos információk, sajtófotók, de természetesen a zenekar koncertidőpontjai is mindig naprakészek.A 2009-es „Quimby-szett” első darabja március végétől „kísérletező” áron lesz kapható a Quimby webshopban és a Tom-Tom Records honlapján, illetve minden Quimby koncerten.  A folytatás pedig kísérletezés alatt…

Kapcsolódó cikkek

Na, most szólj hozzá! Vélemény?!