2009.03.24. | 19:33 hinekricsi

Suhancos (fotó: Horn Tamás)Fourty Main infó: „Kitűztük a tavaszi, budapesti lemezbemutató időpontját, ahogy azt már tavaly decemberben, a szilvuplés Unplugged koncert beharangozójában beígértük. Az alapinfo a szokásos rizsa: a koncerten az új számok kerülnek előtérbe, és természetesen elhangzik néhány régi dal is. Ez világos. A hangsúly viszont ezúttal a nagyzenekari felállásra kerül, mivel ez lesz az első ilyen alkalom a zenekar életében.

A hat fős csapatot Pestalits Benjamin (ritmusszekció) és Gulyás László (szaxofon) egészíti ki, így kísérletképpen jelentősen feldúsul a színpadi hangzás, a művészi hatást erőteljesen fokozva. Mindenki megnyugtatására közöljük: mindez az emberi szervezetre veszélytelennek tekinthető, még akkor is, ha az egyedben azt az érzetet kelti, hogy az egész annyira jó, hogy mindjárt leszakad a feje/ álla.

Jól tévedni emberi dolog

A Kőházy FankaDeli Ferenc és Szabó Balázs vezette kecskeméti folk/hiphop csapat tavaly nyáron készítette el a második album, a Jól tévedni emberi dolog dalainak nagy részét, a stúdiómunkálatokat pedig az ősz folyamán fejezték be.  A Jól című kislemez, illetve az Üzenetrögzítő című, első album után már lehet elképzelésünk arról, mire számíthatunk, ezúttal azonban kevesebb hangszerrel és egyértelműbb üzenet ampullákkal adott életjelet magáról a kecskeméti rapper és a debreceni prímás.

Az új lemez egyértelműen az Üzenetrögzítő folytatása, de kissé letisztultabb hangvételben. A dalok jazzesebb alapokra kerültek, és még hangsúlyosabb szerephez jutottak a folk elemek és a hegedű, miközben megmaradt a Suhancosra jellemző erőlködésmentes lazaság és a zsír szövegek is.”

Tagok:

Szabó Balázs: gitár, kaval, hegedű
Fülöp Ákos: gitár
Vincze Norbert: dob
Kőházy Ferenc: száj és száj
Szabó János: brácsa
Inoka Győző: bőgő
Gulyás Laci: (mint vendég zenész) szaxofon
Pestalits Benjamin: (mint vendég zenész) ritmusszekció

Kapcsolódó cikkek

Na, most szólj hozzá! Vélemény?!