1985, Amerikai Egyesült Államok. A mccarthyizmus már több mint 20 éve nem menő, ám a kétpólusú világrend fennállása miatt a szemben álló felek természetesen ellenségesen viszonyulnak egymáshoz. Látszólagos a béke, ám a színfalak mögött folyamatos a fegyverkezés és a kölcsönös gyanakvás. A belső ellenség képe még mindig erősen mozgatja az emberek fantáziáját, ám az 50-es évekkel ellentétben, most már csak minden 4. bokorba képzelnek kommunista kémeket és a xenophóbia mértéke is relatíve csökken.

A korszakot fémjelezhetjük a Reagan-adminisztrációval, ezen belül a (kül)politikai realizmussal. A neokonzervatív irányzat markáns megnyilvánulása nyomon követhető az olyan híres elnöki monológokban, mint pl. „a gonosz birodalma”, „csillagháborús terv”, valamint a kommunista diktatúrák leverésének támogatásában (pl. Dél-Amerika). Ez történt valójában. Most lássuk, milyen is az a kifacsart alternatív történelem, melyet Watchmen címen Dave Gibbons és Alan Moore papírra vetett 1986-87-ben, s melyet most Zack Snyder (300, Holtak hajnala) mozivászonra adaptált.

A képregények az esetek nagy részében valamiféle releváns társadalmi problémát igyekeznek a közönség elé tárni. Félelem a vörösöktől, ufóktól, náciktól, faji megkülönböztetés stb. Az emberek erre támaszkodhattak, erőt meríthettek, remélhették egy vagy több szuperképességekkel felvértezett ember megjelenését, aki majd kihúzza őket a bajból. Meg merem kockáztatni, hogy az Istenfélő amerikai társadalom egy pillanatra még a teremtőt is háttérbe szorítja, vagy vélt képességeit halandó emberekre ruházza, jelezvén, az Úr teremtett, figyel, de csak emberfeletti emberek (übermensch?) képesek konkrét cselekvésre. Esetleg a világ csak ember feletti teljesítménnyel menthető meg.

A szerzők sajátos elegyét alkották meg a filozófiának és a történelemnek „apró” ferdítésekkel. Lássuk, hogy történik mindez. A szuperhősök köztünk vannak. Semmi emberfeletti, csupán pár elszánt, bátor figura, aki a maszkos törvényszegőkkel szemben maszkos igazságot szolgáltat. A ’40-es években járunk. Az atombomba felrobbantásával vége a 2. világháborúnak. Híres történelmi pillanatok elevenednek meg másképp. A hazatérő katonákat ünneplő lányt nem egy matróz smárolja le, a hirosimai bombát nem az Enola Gay szállítja stb. Időközben a rendfenntartók fogynak. Ki meghal, ki nyugdíjba vonul, ki megháborodik. Fény derül J. F. Kennedy gyilkosára is, melyből kiderül, a kormány keze van a merényletben. Richard Nixon alkotmány-kiegészítést eszközöl, így két ciklus helyett már igen csak a sokadikat tölti (plakátokon 3. szerepel, Hollis Mason állítása szerint ötször szavazott rá), lényeg a lényeg, hogy 1985-ben még hatalmon van, s a film nem az új választások kiírásával és az elnökjelöltek bemutatásával ér véget. Az USA megnyeri a vietnami háborút, Henry Kissinger fekete szarukeretes szemüvege mögül osztja az észt a vezérkarnak, és Ford is csak mint politikai tanácsadó tűnik fel. 1977-ben a nép hangjának engedelmeskedve beiktatják Keene szenátor javaslatára előterjesztett törvényjavaslatot, miszerint a maszkos igazságosztás törvénybe ütközik (elveszik a munkát a tisztességes rendőröktől). Így hőseink „száműzetésbe” kényszerülnek, Comedian és Dr. Manhattan kivételével, de róluk majd később. Reagan-t színészként tartják számon, és így Jeane Kirkpatrick kemény realista külpolitikai tanácsainak betudható álláspontokat és tetteket az idealista Kissinger és egyéb, meg nem jelenő tanácsadók számlájára írhatjuk.
Fogjuk tehát ezt az átfestett világot, belemártjuk egy lavór bipoláris világrendbe, megszórjuk egy csipet atomháborútól való félelemmel, felöntjük pár deci emberiség javára szolgáló cselszövéssel, s így egy hatalmas pofont adva a hidegháborús logikának, sütőben ropogósra sütjük.

A történetről tömören:
A Comedian nevű hérót egy szép, lassú számra szarrá verik, és kirepítik new yorki penthouse-ának panorámaablakán. Igazából Rorschach az egyetlen, akinek felkelti érdeklődését az esemény, s saját összeesküvés-elméletétől fűtve (mask killer theory) nyomzoni kezd, apránként bevonva a többieket. Szerelmek szövődnek és múlnak el, hőseinket megpróbálják kivonni a forgalomból, miközben a végzet órája megállíthatatlanul ketyeg. Az emberiség egy nukleáris holokauszt peremén táncol, az oroszok benyomulnak Afganisztánba, a keleti blokk tankjai felsorakoznak a Nyugat-német határon, Amerika pedig verejtéktől átitatott öltönyökben és tiszti egyenruhákban ugrál előre a DEFCON szinteken. „Közel a vég” hirdeti az apokalipszis prófétájának transzparense. A világ egyetlen reménye Dr. Manhattan, aki talán véget vethet ennek az ámokfutásnak. Hogy mi a csattanó? Hogy csavarodnak a szálak? Hát persze, hogy nem fogom elárulni. Helyette pár szó a szereplőkről.

Elöljáróban annyit, hogy nem átlagos szuperhősök alkotják a Watchmen gárdáját. Aki jóképű, kisportolt, izmos, nők bálványa, gyermekek megmentője, nyugdíjasok védőszentje típusú sablonhősökre gondol, az alaposan melléfogott. Ha anno szerelmes voltál Pókemberbe, vagy valamelyik X-men lányba, akkor ez a történet nem biztos, hogy elnyeri tetszésed. Alapjáratban ki kell jelenteni, a hős nem feltétlenül attól hős, hogy életeket ment.

Nos akkor a főbb karakterek csoportokra bontva:

Normális karakterek:

Daniel Dreiberg azaz Nite Owl (II.): A Keene act után kényszernyugdíjazottak egyike. Bankár apukától nagyot öröklő fiú, akinek a „munkája” volt az élete. Egy rahedli pénzt fordított másik énjének kiépítésére. Szuper kütyük, bagolymobil, titkos szervizpince és bázis. Silk Spectre bűvöletében él, és a visszavonulás is annyira megviselte, hogy csak a gumiruhájában képes erekcióra egy sikeresen kivitelezett akció után. Az 1. Bagoly Hollis Mason volt, aki korára való tekintettel nyugdíjba vonult.

Laurie Juspeczyk alias Silk Spectre (II.): Második generációs hősnő, az édesanyja tagja volt a ’40-es évek csapatának (Minutemen). Csinos, dögös latex ruciban ugrándozik, energikus és eleinte gyengéd szálak fűzik Dr. Manhattan-hez. Ő inkább örül a törvénynek, mivel édesanyja kényszerítette bele az igazságosztó szerepbe, amihez szegénynek annyi kedve volt, mint az embernek egy kiadós pacalpörkölt után maratont futni.

Adrian Veidt aka. Ozymandias (közismertebb nevén II. Ramszesz, de az úgy hülyén nézett volna ki): A világ legokosabb embere (a történet szerint, de én ebben nem hiszek). Zsenialitásának köszönheti hírnevét és vagyonát is. Visszavonulása után felfedte alteregóját, piacra dobva különféle termékeket az Ozymandias és egyéb Watchmen figuráktól a Nostalgia parfümig. Vállalatbirodalmával épp egy hatalmas üzemanyag konzorcium létrehozására törekszik. Célja az emberiség segítése. A fényben jár, népszerű, tiszta gondolkodású. Rorschach tökéletes ellentéte.

Nem normális karakterek:

Edward Morgan Blake, The Comedian: Minutemen tag. Pszichopata. Nem rettenti el a világ brutalitása, sőt örömét leli a kegyetlenkedésben. Öntörvényűségében látja az amerikai álom megvalósulását. Tökéletesen érti a világot, csak leszarja. Az emberi brutalitás és nemtörődömség torzított tükörképe. Az életet egy viccnek fogja fel, ezt jelzi a névjegyévé váló smiley is. Kormányalkalmazott. Feladatai közé tartoztak latin-amerikai kommunista rezsimek megdöntése is.

Walter Joseph Kovacs, éjjeli nevén Rorschach: Az igazi szociopata. Sanyarú gyerekkora rányomta bélyegét személyiségfejlődésére. Apja ismeretlen, anyja főállású repedtsarkú. Nevét egy különleges, hő- és nyomás érzékeny mintázatú latex anyagból készült maszkjáról kapta, melyen a paca szimmetrikusan változik (lásd Rorschach teszt). Megveti a társadalmat, sőt örömmel nézné végig annak megérdemelt bűnhődését és bármiféle segélykérést határozott „NEM”-mel utasítana el. Antiliberális, antikommunista beállítottságú. Nem alkuszik, mindig az igazat keresi. Amolyan magányos detektív, akinek alternatív személyisége vált valódi személyiségévé, így tulajdonképpen nappali öltözete lett az álcája. Megrögzött ateista. Szerinte az emberek alapvetően rosszak és nem lehet őket megváltoztatni.

Jon Osterman, a nagy kék Dr. Manhattan: Valószínűleg ő lesz a hölgynézők kedvence, mivel sokszor jelenik meg a vásznon hiányos öltözetben, lobogó szerszámmal. Édesapja órásmester volt, és a kis Jon is jeleskedett az apró mechanikus szerkezetek összerakásában, amíg az atombombát le nem dobták Japánra. Attól kezdve az apja az atomfizikában látta a jövőjét. Vesztét egy balszerencsés randevú okozta a részecskeágyúval. Onnantól az egyetlen szuper képességekkel rendelkező szereplő. Homlokára felvésett egy hidrogénatomot és a körülötte keringő elektront, pályával. Nevét az atombomba projektnevéről, a Manhattan-tervről kapta. Kvázi isten. Az emberiség már nem igazán érdekli. Nem hisz az emberi természet megváltoztatásában. Az USA tőle várja a csodát. Születésekor a riporter megjegyzi: „A superman létezik, és amerikai”. Később ezt módosítja: „Isten létezik, és amerikai”. Megjelent tehát a korábban emlegetett teremtő mítosz, az is a deista filozófia szemszögéből, miszerint isten az órásmester, aki összerak, felhúz és hagy ketyegni. Nixon kérésére beavatkozik vietnamban, ezt tekinthetjük deus ex machina-nak, vagyis isteni beavatkozásnak is.

Most, hogy nagyjából mindenki képben van a háttérrel, és az azt benépesítő főbb szereplőkkel, jöjjön az összegzés.

Lehet kritizálni a rendezőt, de szerintem zseniális munkát végzett. Egyesek azt hitték, képtelenség megfilmesíteni ezt a képregényt. Tévedtek. Természetesen eltérések vannak (mint minden adaptációban), de ki merem jelenteni, hogy Snyder még így is 80-90%-os pontossággal dolgozott! Valahol szó szerint idéznek a füzetekből, valahol egy az egyben visszaadnak belőle képkockákat. Vannak részek persze, amik kimaradtak, de vannak olyanok is, amik eredetileg nem lettek megrajzolva, viszont tökéletesen illeszkednek a történetbe. A párbeszédek hitelesek, és csak az utolsó snittnél lehet kicsit érezni, hogy így is jó lesz a nyál, nem kell húzni. Amúgy semmi elcsépelt, banális marhaság. A színészek kevésbé ismertek (főleg inkább sorozatokból), de ez nem csorbítja teljesítményük. Sőt. Poénok is akadnak benne szép számmal, aki vevő rájuk és humorérzéke esetleg kicsit morbidabb az átlagnál, az biztos jókat fog mulatni. A zenéje zseniálisan lett hozzárakva (bővebben itt), a képi megjelenés első osztályú. Nem rövid film, 163 perces, viszont akit elbűvölnek, lekötnek a cikkben említett dolgok, apró nüánszok, az biztos nem fog unatkozni.

Kalandra fel, tessék megrohanni a mozikat, amíg még vetítik. Izgalmas, fordulatos, gondolkodós. Aki akciódömpingre készül, azt kicsit le kell lombozzam, nem minden 2 percben ölnek, de van benne minden, mi szem szájnak ingere. Igen. Sok benne a szöveg, de alapjáraton a filozofikusabb művek már csak ilyenek. Aki ész nélkül akcióhalomra vágyik, az inkább az új Fast and Furious-t nézze meg.
Aki eljutott idáig, annak kitartásáért nagy taps és gratulácio! Ha valaki különdíjért kiáltana,  csak lenéznék rá és annyit suttognék „nem”!
Jó szórakozást!