Sündisznók, szenny, retro és lemezbemutatók sorozata. Kábé ezzel számolhattak azok az élőlények, akik a megadott tárgyhó szombati napján a Vörös Yuk programja mellett tették le a voksukat és voltak szívesek kipengetni a belépőt. Az, hogy ebből a prognózisból végül is egy fergeteges rock’n’roll buli kerekedett, azt már akár nevezhetnénk a sors fintorának is, mindenestre a megjelentek számára emlékezetes élmény, a szervezőknek meg egy pozitív visszajelzés, ami reméljük a második születésnapját megért feszt további sorsára is kihatással lesz. A felsorolt inputok olyan mély barázdákat szántottak ingerküszöbünk sík terepén, hogy elhatároztuk, összekalákázunk nektek egy élményeset! Bokiti & Gróf

A kötelező kollégiális összetalálkozásról késve sec-perc alatt már a Fényes Adolf sztrít mezsgyéjén baktatva éppen elhaladunk a Yuk előtti tájképet 100 méteres távolságból is élénken szemlélő biztosurak mellett (tudjátok ott a Tímár és Fényes sarkán). Igaz mint lenni szokott a délibáb közelebb érve szertefoszlott és circa háromtucat sorbanálló kontúrja bontakozott ki. Sebaj! Az olajozott bejutást követően az óra azonban még mindig a ¾ és az egész közötti sávban mozgott. A tömeg nőttön-nőtt, az ülőhely és a sör meg fogyott. Mondanom sem kell a hivatalos kezdés fél 9-re esett, de a hangszerek csak negyed 10 körül szólaltak meg.
A kezdést az immáron majd két évtizede fennálló C.A.F.B. vállalta magára, akik a megszokottaktól eltérve nem saját számokkal, hanem az általunk is már említett új coverlemezük (Szennyhullám, avagy erre pogózott apád is) promotálásával nyitották meg az emberek fülét. A hanganyag koncertváltozatának zajos sikeréhez azonban nem csak az első sorokban ólálkodó, olykor színpadra szökkenő Johnny Rotten alteregók néha már kicsit pózőrködő nyáladzása, hanem az egyszerű dalok korrekt előadásmódja is hozzátett. Tudom a jó zene örök, de az is tény, hogy az Európa Kiadó és az A.E. Bizottság számai mögül is elillant már a történelem, éppen ezért az aktualizálásukat is csúnyán el lehet baszni. Mindenestre a patinás zenét egy rutinos előadás kísérte, amire a hangtechnika is rálapátolt. Bravó!

Itt fogyott ki Bokiti klaviatúrájából a tinta. Meg is kért, hogy vegyem át a poszt befejezését, s lőn.

Kisebb szerelgetés, hangolgatás után a házigazda zenekar, a Káderek következett. Hangulatos, jól szóló bulit kaptunk. A számaik jópofák. Ritmusos, pergő és kellemes zene, szövegeik békés gondolatoktól túlfűtöttek, jól artikuláltak. Másfél lemezes zenekar lévén jórészt az első korongról kaptuk az áldást, de azért játszottak nekünk a valamikor nyáron megjelenő másodikról is párat. Meglepetésként elnyomták az Egy kis anarchiát az Aurórától, ami osztatlan sikert aratott a közönség sorai között. Hajrá fiúk, csak így tovább!

Szünetben is folyt az élet a kűzdőtéren. Valaki a pólóját kereste, valaki elterült a sárban (tudjátok, mocsok + sör) és felajánlotta, hogy 200Ft ellenében bárki eltávolíthatja retardált fejét a nyakáról, lábbal. Barátai közül néhányan elővillantották Károly Róbertjeiket, de „random atcs of senseless violence”-re nem került sor. Barátnőjének nem tetszett az ötlet. Ezt hősünk megneszelve megpróbálta visszaédesgetni magához egy „Gyere már ide te TAKARMÁNY!” felkiáltással. Miután Tibivel sikeresen eltávolítottuk nadrágunkról a röhögés közben létrejött húgyfoltot, tekintetünket a színpadra vetettük, ahol immáron jó 20 perce szerelgette saját berendezését a Macskanadrág.

Hamarost be is fejezték műszaki tevékenységüket, hogy zenélhessenek egy jót a punkra szomjas punkoknak. Csapatták is rendesen, aztamindenit. A hangulat és a páratartalom a tetőfokára hágott. Pattogott a rokkenróll, röpködtek az emberek, alsógatyánkból lavórszámra csavartuk ki a verejtéket. Totális volt a „klasszik pánk” érzés. Jó kis banda, remek műsor, és már van új lemez is!

Az utolsó menet előtti kisszünetet ücsörgéssel, valamint nem szép, viszont csúnya lyányok elhárításával (tudjátok, ez az a típus, aki 2 percenként más f@szhoz dörgöli a fenekét, aztán mindenkivel megosztja a sörét, hagyja, hogy mellen öntsék, és végül 5 fószerral való smárolás után kiválasztja a nagy Ő-t) töltöttük.

Épp hogy csak előreállítottuk óráinkat, máris előttünk állt az „önkéntes tűzoltó és lendületzenekar”, vagyis a Prosectura. „Most már minden nagyon fasza, elmentek a ruszkik haza!” nyitotta meg a produkciót szemébe húzott baseballsityakjával Imre Norbert frontembör. Retro koncert, retro nóták. Pogó ezerrel, ütős szövegek, korrekt hangzás, több mint 1 óra intenzív izzadás. Közben persze mindig megkönnyezi az ember 1-1 kedvenc dalát. Néha az emlékek hatására kerül szentimentálisabb hangulatba, néha csak szimplán a nevetéstől nedvezik a szeme. Gyorsan beszúrnám, hogy idén 20 éves a zenekar! Kétnapos koncerttel terveznek megünnepelni a nagy eseményt. 1. nap első 10 év, 2. nap második 10 év. Valamikor novemberben lesz esedékes.

Elégedetten távoztunk, miközben hajnal fél4 fele még mindig az ominózus kérdésen járt az eszünk: “Ó gyilkos peronoszpóra, mit tettél a szőlőmmel?”.

Summa summárum, nagyon jó kis bulit hoztak össze Káderék, akiknek külön köszönet és baráti ölelés dukál! Remélem azonban a legközelebbi Káderfeszt már legalább a Kék Yukban, lesz, nekem kicsinek tűnt a Piros. A hangzás, a zenekarok mind, mind hibátlanok voltak. Példamutató szervezés, tökéletes páré! Jó volt újra 14 évesnek lenni! Még sok ilyet!