2009.04.02. | 14:22
Nem lesz ez másképp április 11-én, szombaton sem. Már hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Metal Liget fesztivál Szolnokon. A rendezvény keretében a legnagyobb hazai rock- és metal zenekarok lépnek színpadra egymás után, és délutántól hajnalig biztosítják az önfeledt szórakozást. Fellépnek a magyar metal élvonalbeli bandái, akiknek neve és munkássága külön-külön is garancia arra, hogy megteljen a csarnok, de teret kapnak a feltörekvő zenekarok is. Így együtt igazi zenei “orgia” lesz! A több mint 12 órás monstre buli, most is, mint minden évben a szolnoki Tiszaligetben, a Főiskolai Olaj Sportcsarnokban kerül megrendezésre. A 13:30-as kapunyitás után a dallamos metalt játszó fiatal csapat ,az Alcohol lép fel, majd 14:40-kor az idén 10 szülinapját ünneplő zenekar a Morpheus csap a húrok közé. 15:20 kor a volt Akelás Főnök, Katona László gyűjti maga köré Fenehadát, és mire felocsúdnánk, már délután 4 óra, amikor is a Krízis rock-metál zenekar lép a színpadra. 16:45-től az Iron Maiden rock óriások zenéjét élvezhetjük az Iron Maiden tribute zenekar előadásában, majd 17:30-tól a szó szerint az egyik legnagyobb testtel és hanggal rendelkező Molics Zsolttal, azaz a Cool Head Clan - nal találjuk szemben magunkat. 18:15-től a Zanzibár zenekarban is játszó Sidi zenekara, az egyre nagyobb sikereket elérő Mafia lép a színpadra. Majd este 7-től a punk zene nagyjai az Auróra csapata zenél, 8 órától pedig az igen sikeres Depresszió őrjíti meg a közönséget. 21:30-tól a metal zene legendái mutatják meg, miről szól a rock n’ roll. Először az Ossian, majd 22:45-től a Pokolgép énekli el nagy slágereit. Pontban éjfélkor a Road zenekar lép fel, majd éjjel fél kettőkor a Replika zárja a sort. Egy-egy ilyen fesztivál után, még hetekig arról lehet beszélni, hogy a már reklámból vett klasszikus szlogent idézzük: Bírjuk a Metalt! 14.00 ALCOHOL Belépő: elővételben 2990 Ft, aznap 3490 Ft Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|




