2009.04.11. | 17:18
Az előzenekart sajna pont lekéstük, amit kicsit bánok, mert kíváncsi lettem volna a Géniusz koncertjére. Állítólag egy igencsak fasza rock formációról van szó, s bár előtte még nem hallottam róluk, gondolom a „társaság” sem bízza akárkire a közönsége bemelegítését. Nem érezhettük magányosnak magunkat Öcsivel, a küzdőtér végében felhúzott ülős lelátó fél kilenc táján már szinte teljesen tele volt, a teremben pedig szellős kétharmad-ház lehetett, szóval voltunk szép számmal. A rövidke hangolás alatt magunkhoz vettünk egy-két sörit, majd felvettük a támadó pozíciót közvetlen a keverőpult előtt. Innen fülelve teljesen korrektül szólt a buli, amely - emlékeim szerint - pár perccel kilenc előtt kezdetét is vette.
Ismerjük a KFT-t, tudjuk, hogy legalább annyira költők és színpadi emberkék, mint zenészek, de ezzel együtt is kellemes meglepetés volt, amikor András és Tibor is váratlanul egy-egy mocskosul tekervényes és kivédhetetlen körmondattal adták tudtunkra, mennyire is szeretnek minket és milyen sok-sok szeretettel fogadjuk az ő kis produkciójukat. Laár András még elmondta a „költő” egy-két kedvenc szösszenetét, ezek közül egyértelműen a nyúlnyálról szóló volt a legszebb, legmélyebb alkotás, mely után a fél Petőfi Csarnok a könnyeivel küszködöt… na persze nem feltétlen a sírástól, hehe. Bornai mester is kitett magáért, bebizonyosodott róla, hogy valószínűleg egyik gyermektáborban vagy cserkészcsapatnál sem szívesen alkalmaznák, mint táborfelügyelőt. A folytatásban egy remek egyveleg következett a zenekar klasszikus dalaiból, egymásba úsztatva vagy fél tucatot olyan nótákból, mint az Üzenet a Liftből és társaik.
A zárásban aztán ismét a zenéé lett a főszerep, lenyomták az összes, eddig kimaradt nagy slágert, köztük természetesen az Afrikát is. Jó kétórányi zene, költészet és marhulás után aztán végül elbúcsúztak tőlünk a művészurak. Most összegzésként ugye jöhetnének a nagy szavak, a profizmus, stb. ecsetelése, ehelyett csak annyit mondanék: aki nem volt ott, nagyon-nagyon sokat veszített. Kevés olyan programot tudok elképzelni, amire most elcseréltem volna ezt a bulit. Hiába, a bábu keményen visszavágott. Az élményért köszönet a KFT-nek, a lehetőségért Hámori Eszternek. Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
19 hozzászólás |





Chris
2009.04.11. | 23:07 | Válasz
Hát jól sejted miről maradtál le! Minket a haverom rángatott el a KFT-re. Mentünk, mert Afrika + Balatoni nyár + Elizabet, de az nem is volt végül.
Erre ahogy ez a Géniusz elkezdte! Mondom, ilyen nincs, ez beszarás! A csajom a végére teljesen beindult, de mi is a haverral úgy tapsoltunk, mint kamaszkorunkban! A KFT-ig a cigizőben a bezsongott Géniusz rajongókat hallgattuk. Mikor hazaértünk, a csajom addig erősködött, hogy az énekes azt mondta a végén, hogy le lehet tölteni, hogy nem hagyott aludni addig, amíg ki nem gugliztam neki, honnan. Ma egész nap Géniusz szólt itthon, de ez egyre jobban tetszik! Kedden megyünk a Morrisonsba!
Att
2009.04.12. | 10:55 | Válasz
Le a kalappal a KFT előtt, szuper koncert volt! És igen, a Géniusz sem volt rossz, már az a pár nóta amit a végéből elcsíptünk.
Feri
2009.04.13. | 20:54 | Válasz
KFT, KFT, KFT, KFT……
Feri
2009.04.13. | 20:57 | Válasz
Hatalmas volt, bár a Siker, Pénz, Csiloggás c. számot nagyon vártam! Igaz így sem volt hiba az estében! Nagyon tettszett!
abcd
2009.04.14. | 0:16 | Válasz
A bábu visszavág (stb.), te szerencsétlen. A magyar címekben nem minden szó kezdőbetűje nagybetű.
Miért akar minden 1-es helyesírású hülye blogot írni?
(Ráadásul minek olyan ír egy KFT-koncertről, aki a cikk tanulsága szerint életében nem volt még jelen egyen sem?)
hinekricsi
2009.04.14. | 7:19 | Válasz
Kedves abcd! Visszakérdeznék. Minek kommentel olyan valaki illetlen hangnemben:
1. éjfél után félrészegen egy cikkbe, aki nem tudja megkülönböztetni a blogot a webzine-től?
2. aki ha olvasná a cikkeimet tudná, hogy a magazin formai megoldásai miatt szoktam nagybetűvel írni a dalcímek szavait.
Önkéntes magyartanárból túlkínálat van öcsi. Amúgy nem ez volt az első KFT koncertem.
abcd
2009.04.14. | 13:37 | Válasz
Pláne, öcsi.
Webzine? Még újságírónak is gondolod magad? Bru-ha-ha…
Te, ahhoz kéne valami épkézláb stílus. Ami neked nincs. Úgy írsz, mint Pistike a 4. osztályban fogalmazásórán (bár erre azért 3-asnál jobbat már ott sem kapna).
Az meg nagyon gyenge mentegetőzés, hogy “a magazin - magazin? ez? könnyezve röhögök… - formai megoldásai miatt”. A vesszőhibák és egyéb helyesírási hibák is a formai megoldások miatt vannak?
Nem tudsz magyarul, öcsi, ez van, és kész. Ülj vissza pár évre az iskolapadba. Az általánosba.
Nem ez volt az első KFT-koncerted (ezt meg így írják)?
Hát nagyon nem úgy tűnik a leírás alapján, ha te ezeken a dolgokon meglepődtél, mert egy részük már 1985-ben is a koncert része volt, és azóta egyfolytában (házi feladat: derítsd ki, hogy ki írta a koncerten elhangzó és általad is említett körmondatokat; kis segítség: NEM a KFT tagjai).
Egyébként te lehet, hogy félrészegen (vagy egészen részegen) szoktál írni (mint írod is, te kis borsodi bivaly), én nem. Tudom, hogy meglepő lehet neked, de van ilyen is.
Márk
2009.04.14. | 14:00 | Válasz
“a szombati lemezbemutató bulira el is fogyjon a jegyek java része”
Ezt az infót honnan szerezted? Én is voltam a koncerten, és kb. erős félház volt (nagyjából 1200 néző), és ebben benne voltak a vendégek is (mármint akik ingyenjeggyel mentek). A koncert egyébként tényleg egész tűrhető volt, ahogy az új lemez is az, pláne az előző kettőhöz viszonyítva, mert azok rém rosszra sikerültek.
Viszont nemdohányzóként nagyon pozitívan értékeltem, hogy április 1-jétől nem lehet a PeCsában dohányozni (a koncertteremben sem!).
Na, ezt pl. megemlíthetted volna.
Vagy akár azt, hogy volt egy egyveleg a régi dalokból, és eljátszottak olyan koncerten ritkán hallható számokat, mint a Szobanövény (nem is tudom, hallottam-e élőben valaha, pedig 1981 óta, mondhatni a kezdetektől járok a koncertjeikre), vagy hogy ismét a régi szövegével, jelen időben ment a Nem sikerül kikúrálni magam (kivéve, hogy a Szabó családot kicserélték benne Barátok köztre).
Hány éves vagy egyébként?
Mert ez a cikk gimis rajongói élménybeszámolónak még elmegy, de újságcikknek azért nem nevezném. Olvasgass zenei szaklapokat (Rockinform, Wan2, Hammerworld), hogy megértsd, miről beszélek.
hinekricsi
2009.04.14. | 14:22 | Válasz
Örülök, hogy végre legalább a keresztneved adod a kommentjeidhez. Nézd, minden hozzászólásnak örülünk, ha az normális hangvételű, ami sajna a tiedről nem volt elmondható. Ismeretlenül a “szerencsétlen” és “hülye” szavakkal nyitni nem szép dolog (ez is általános iskolás anyag, ha már itt tartunk).
Azoknak készítjük ezt az oldalt, ezt a webzine-t, akiket érdekel a blues/rock/metal zene. Próbáljuk az embereknek bemutatni, milyen koncertek lesznek a jövőben, és ami volt, az szerintünk milyen volt, milyen lemezek jelennek meg mostanában, stb. Tesszük mindezt legjobb tudásunk szerint. Akinek nem tetszik a cikkek színvonala, a magazin dizájnja, stb. az pár perc után úgyis itthagy minket.
Ha neked nem jön be a dolog, úgy ne kattints többet ránk, ha a gugli kidob minket valamelyik keresőszóra. Ennyi. Amúgy nem vagyok újságíró, csak egy zeneszerető emberke aki leírja milyen zenei élmények érték.
Gróf
2009.04.15. | 0:15 | Válasz
Úristen! Nem lehet dohányozni a PeCsában?
:(
hinekricsi
2009.04.15. | 8:12 | Válasz
Ja, bár eddig is ki volt írva h tilos a dohányzás, csa nem nagyon vették komolyan. A dobozos sört sem adták ki a pulttól, a lányok szépen kiöntötték nekünk műanyag pohárba
Gróf
2009.04.15. | 12:03 | Válasz
Mondjuk a kitöltés még nem olyan rossz. Pohárból kényelmesebben lehet inni. Nah mind1. Majd megleszünk vhogy bagó nélkül. Csak a kocsmákban ne tiltsák be. Nyissanak nemdohányzó létesítményeket a nemdohányzóknak!
hinekricsi
2009.04.15. | 12:27 | Válasz
A végén meg rezervátumba szorítanál visza minket, nemdohányzókat-mi, Rozmár Kapitány :)?
Gróf
2009.04.15. | 13:50 | Válasz
Na nem, csak pusztán kedvenc kocsmáimat nem tudnám elképzelni bagófüst nélkül. Mindenki tiszta ideg lenne és/vagy totális letargia uralkodna. Nem lenne az igazi na. Amúgy smokin’-nonsmokin’ elosztással és megfelelő elszívóberendezéssel minden probléma megoldódna és boldogan halnánk meg!
Jasonhood
2009.04.15. | 17:20 | Válasz
Ricsikém látom jól telik a szünidő ^^ ! Egyetlen dologra reflektálnék: “Olvasgass zenei szaklapokat (Rockinform, Wan2, Hammerworld), hogy megértsd, miről beszélek.” Kedves Olvasó! Nem minden írás minőségi az általad felsorolt lapokban sem, mert azokat is emberek szerkesztik, mint ezt a honlapot!Ha valóban színvonalas újságot akarsz olvasni, ne MO-n belül keresgélj
!
Lelkeske
2009.04.15. | 22:54 | Válasz
No és akkor kedves Uraim!
A vita lezárásaként hallgassanak 1 kis Géniuszt, mert a Géniusz jóóóó!!! :o)))
Mert én is ott voltam :o)
Teljes mértékben szubjektív koncertbeszámoló április 10-ről nálam… képekkel… videóval…
hinekricsi
2009.04.16. | 7:30 | Válasz
Akkor töltsünk is egy kis Géniuszt:)
Lelkeske
2009.04.16. | 12:06 | Válasz
Nyugodtan töltsétek :o)
Teljesen legálisan innen:
http://geniuszegyuttes.hu/13_letoltes.htm
ha nem tudjátok, melyik számnál is kezdjétek a Géniusszal való ismerkedést, akkor szóljatok, szívesen ajánlok :o)
ha friss infók kellenek, akkor pedig gyertek hozzám a http://geniuszegyuttes.freeblog.hu/ oldalra :o)
Atka
2009.04.16. | 15:06 | Válasz
Azért néztem be ide, mert egy haverom mondta, hogy biztos én írtam ATT névvel a fórumba…nem én voltam, de örülök, hogy egyre többen vagyunk mi Attilák, akiknek tetszik a Géniusz!:-)