2009.04.07. | 14:40
„2006-ban diagnosztizálták nálam a leukémiát, mindössze néhány napot adtak nekem az orvosok. Az azt követő két évben szörnyű dolgokon mentem keresztül. Biztos, hogy nem küzdöttem volna annyira a gyógyulásért, ha nincs mellettem a családom, a kollégáim és a rajongóink. A zenészkollégák ugyanis összefogtak, jótékonysági koncertet szerveztek, melynek bevételét nekem adták, hogy finanszírozni tudjam a gyógyulásom költségeit. Két nehéz év, és egy csontvelő-átültetés után 2008 óta úgy érzem – és a leleteim is ezt támasztják alá –, hogy a gyógyulás útjára léptem. A saját esetemből kiindulva fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy április 10-én, a Nemzeti Rákellenes Napon jótékonysági koncertet szervezzünk. A kollégák azonnal igent mondtak a felkérésre, sőt néhány zenekart vissza is kellett utasítani, mert nem jutott volna idő a fellépésükre az egyébként is hosszú, 7 órás monstre koncerten. Nagyon bízom a kezdeményezés sikerében, mert szeretnénk segíteni a hazánkban élő, sajnos nagy számú rákbetegnek. Táplálni akarjuk bennük a reményt, és átadni azt az üzenetet, hogy nem szabad megijedni a betegségtől, és ennek következtében szinte tehetetlenné válni. A betegségem alatt egyébként egy blogot vezettem, aminek anyagát gyógyulásom után kiadtam, Őssejt és rock and roll címmel. Abban is azt hangoztatom, hogy igenis fel kell venni a harcot! Én mindig ezt vallottam, és az én esetemben – úgy tűnik – sikerült” – mondja Zeffer András, aki a jótékonysági koncert után az április 30-ai PeCsa-beli Mobilmánia koncertre készül. A koncert bevételét a szervezők a Magyar Rákellenes Liga javára ajánlják fel, azzal a kritériummal, hogy kizárólag a rákbetegek gyógyíttatására, gyógyszeres kezelésére fordíthatják; felhasználásáról egy külön kuratórium dönt. Belépő 4800Ft Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
2 hozzászólás |





Zach_
2009.04.13. | 8:14 | Válasz
Remek este volt! Köszönet a fellépőknek és a szervezőknek!
Pár felvétel az eseményről:
http://www.dnr.hu/donorinfo/ottvoltunk/rockzeneszek_a_rakbetegekert_a_syma_csarnokban/
Gróf
2009.04.15. | 13:59 | Válasz
Köszönjük a képeket!