2009.04.27. | 12:19 Grof

Tabán FesztiválA Tabán a Gellért-hegy és a Várhegy közötti dombos terület nagy történelmi múlttal dicsekedhet, emellett a nagy tágas park az 1970-es évektől a hazai könnyűzenei élet egyik meghatározó helyszíne. A minden évben megtartott Május 1-i koncertek hagyománnyá váltak, az évek folyamán fellépett itt a „nagy generáció” összes képviselője. Sajnálatos, hogy a Fesztivált a 80-as évek végén, 90-es évek elején szüneteltették.

A hagyományt a Rózsa Records 1997-ben újította fel. A folyamatosság megőrzése mellett, azóta is minden évben megrendezi - idén 13. alkalommal - a Május 1-i Tabán Fesztivált.

A Fesztivál mára ismét kivívta magának azt a rangot, amelyet a 70-es években jelentett a magyar könnyűzenei életben. A ”nagy öregek” mellett, mindig szerepet kapnak, fiatal zenekarok is, ennek hatására a fiatalabb korosztály megismeri az előző generáció zenéjét és a helyszínre kilátogató idősebb korosztály bepillantást nyerhet a mai zenei életbe. A közönség széleskörű érdeklődését figyelembe véve a könnyűzene közkedvelt előadói léptek fel, a lágyabb dallamokat és rockosabb zenét kedvelők is láthatták-hallhatták kedvenc magyar előadóikat. Elmondható, hogy a Fesztivál a magyar könnyűzenei élet különböző generációinak találkozó helye, ahol rangot jelent fellépni. Az idei program érdekessége, hogy Apa és Fia - Horváth Charlie és Horváth Ákos – is önálló koncertet ad a nagyközönségnek.

A hagyományos Május 1-i program, immáron 7. éve kiegészült egy un. kistestvér rendezvénnyel a Suli-Dili elnevezésű, a kezdetekben kifejezetten a 15-30 éves korosztály érdeklődésére számító programmal.  Örömteli tény, hogy ez a rendezvény az elmúlt évek folyamán - akárcsak a Május 1-i koncertek - már csak nem a megcélzott korosztályt, hanem az attól eltérő korcsoportokat is kivonzza a hegyoldalba. Idén a megszokott május 1. program mellett, a 2. napon tribute fesztivál kerül megrendezésre.

A Tabán Fesztivál fellépői:

2009. május 1.

15:00   Horváth Ákos

16:00   Keresztes Ildikó

17:00   Török Ádám és a Mini

18:00   Beatrice

19:00   Deák Bill Gyula

20:00   Charlie

2009. május 2.

16:00   Queen emlékzenekar

17:00   Jon Bovi

18:00   Iron Maidnem

19:00   Hollywood Rose

20:00   AB/CD

A koncertek akárcsak az elmúlt években ingyenesek.

Kapcsolódó cikkek

Na, most szólj hozzá! Vélemény?!