2009.05.04. | 10:56
A Mike Armine (Rise Of Because, Zodiak) vezette Rosetta első Európa-turnéjának keretein belül érkezik majd a Behemoth és Antigama oldalhajtásának tekinthető, Neurosis, Isis, Cult of Luna hatásokban bővelkedő, mégis egyedi Blindead, valamint egy ifjú amerikai post-rock trió, a Translation Loss-hoz frissen leszerződött, júniusban új nagylemezt megjelentető City Of Ships társaságában. A műfaj híveinek alig hiszem, hogy be kéne mutatnom a zenekart, ám pár szóval mégis jellemzem őket: 2005-ös debütalbumuk, a The Galilean Satellites a műfaj mérföldkövének tekinthető, hiszen a kétlemezes kiadvány egy sajátos elképzelést is sikeresen valósított meg. A két lemez nemcsak külön-külön, hanem egyben is hallgatható, hiszen a második korong ambient, és kísérleti elektronikában fogant, Tribes of Neurot minőségű témái az első CD katarzisokban gazdag, elszállós (saját szavaik szerint space/astronaut) metal-szerzeményeihez illeszkednek mind játékidőben, mind hangulatban - ezáltal is emelve az élményt. A zenekar eddig két nagylemezt tudhat a háta mögött (valamint egy splitet a Balboával, hogy a turnékra legyártott CD-R-ekről ne is beszéljünk), melyek közül a legutóbbi 2007-ben látott napvilágot Wake/Lift címmel, elődjétől eltérően szimpla formában, ám azonos szintű tartalommal.
Kapcsolódó cikkekTag felhő
Interjúk
interjú
Subscribe
Avalon
new
metál
Blind Myself
dürer kert
videó
A38
CD
Kettőnégy
music
Programajánlók
gitár
youtube
Koncertbeszámolók
hinek richard
2009
új
fesztivál
metalcore
Lemezajánlók
news
Videók
zenemagazin
lemez
myspace
rock
koncert
black metal
2008.
magyar
album
zene
death
death metal
Hírek
Pecsa
budapest
Magyarország
zenekar
|





















