A Celesty egy finn szimfonikus/power metal banda, melynek második nagylemezéről már olvashattatok magazinunk hasábjain. Az együttes anno vette a fáradtságot, hogy egy saját sztorit kerekítsen zenéje mellé, és a koncepciót egy gondosan összeállított dalcsokorba ágyazva útjára indítsa a Legacy Of Hate sorozatot. A jelen pillanatban trilógia szintjén álló vállalkozás második darabja (Mortal Mind Creation) 2006-ban érkezett, idén márciusban pedig eljött a vérbosszú ideje.

Alapvetően két aspektusban változott nagyot a Celesty zenéje a legelső album óta, ezek közül az egyiknek örülök, a másik miatt azonban némileg keserű szájízzel gépelem e sorokat. A Legacy Of Hate így, öt év távlatából egy becsületesen megírt, szerethető, sőt kifejezetten remek anyag volt, de technikailag egyértelműen nyomába sem ér ennek a korongnak. A Vendetta mívesebb, érettebb szerzeményei egy tapasztaltabb, összeszokott csapat képét mutatják. A múltkori cikkemben is dicsértem már Antti Railio énekest, aki annak idején két héttel a zenekarhoz való csatlakozása után énekelte fel - meglepően korrektül - a részét, most pedig már összehasonlíthatatlanul jobb egykori önmagánál. Ilyen, amikor egy bíztató képességekkel rendelkező torok nem marad meg az örök tehetség szintjén, hanem valóban képzi, és a legjobbak közé tornázza fel magát. És ez most nem túlzás volt.

Nyilván sejtitek, ezek voltak a számomra örvendetes változások a zenekar muzsikájában. Az érem másik oldalát sajnos a koncepció képviseli, annak a zenei struktúrával való összhangja, pontosabban mindezeknek a hiánya. Míg az első albumnál a dalok szinte együtt lélegeztek a történettel, a hallgatónak megvolt az az érzése, hogy egy nagy kaland részese, melyben - bár a forgatókönyv előre meg van írva - még bármi megtörténhet. Hegyre fel, völgybe le, gyerünk az ellenre: a számok lendülete, hangulata egyértelművé tette, hogy épp hol tartunk a mesében. Persze, kissé gyerekes sztoriról van szó, de az összhatáson sokat dobott a zene és szövegek harmóniája. Ez az, amit hiányolok az új lemez esetében. A számok többsége gyors, vagy gyors-középtempós darab, nem igazán érezni, hogy egymás kiegészítését szolgálnák, hogy egyik nóta a másikra lenne utalva, vagy abból táplálkozna. Ez alól egyetlen kivétel a záró, közel negyedórás gyöngyszem, a valóban monumentális Legacy Of Hate Pt. 3.

Akinek hozzám hasonlóan esetleg a tartalom megjelenítése is fontos szempont volt az értékelésnél, most csöppet talán csalódhatott. Ha viszont nem ismered a Celesty-t és a Legacy Of Hate történetét, hallgasd úgy ezt a kiváló korongot, mint egy átlag feletti eresztést napjaink temérdek dallamos power metal anyagai közül. Kezdek én is így hozzáállni a cucchoz.

Celesty
Spinefarm