A Fferyllt minden szándékolt megtévesztés ellenére nem egy valamikori kelta nép huszonéves fiait és lányait takarja, hanem a druida, viking romantikába beleszerető orosz nagytestvér folkdömpingének újabb bemutatkozó lemezét. Mindezek ellenére a Stygian Crypt istállónál zselléreskedő zenekarnak, majdnem sikerül rácáfolnia a stílus halálát fennen hirdető bulváros közhelyekre, ugyanakkor azt sem árt gyorsan leszögezni, hogy sajnos ezt nem saját kútfőből teszi. 

A krasnodari Fferyllt története valamikor 2003 körül kezdődött. Az egykori O’Cellát is megálmodó Diarmaid (Dmitry Eliseev) főnökségével 2007-re sikerült a két vokalistával dolgozó projektet normális zenekarrá formálni. A 2008-as év mégis rögtön egy hármas tagcserét hozott, aminek következtében lelassultak az egyeztetések a Stygian Crypttel, illetve maga az album megjelenése is átcsúszott az újévre. A zenéjük azonban továbbra is a nyugat-európai neopogány vallások alapjaira épített, ami az ő esetükben az orosz germanizmus ideológiáján kulminálódott északi germán és kelta motívumok összefonódását jelentette (Asatru vallás).

Az elméleti háttér átültetése a gyakorlatba ott folytatódott, hogy Eliseevék mindenkitől minden olyat el is tanultak, amiről úgy gondolták, hogy belefér az ő kicsi világukba. Az eklektikus végeredmény így nem csak látszólagosan hordta magán pl. az Ensiferum, a Moonsorrow, az Amon Amarth, a Children Of Bodom, az Eluveitie, de talán legfőképp a Cruachan stílusjegyeit, hanem, ha tetszik, egyenest a Dance Of Druids lemez gerincéből fakadt.

Ez a tömegízlés elemeiből építkező zene, azonban annyit mégis csak mert csavarni saját irányultságán, hogy a sorok közé becsempéssze saját népzenei kultúrájának egy-egy jellegzetességét. Bár ezek nyilvánvaló kisebbségben vannak, aki majd figyelmesen végig fogja hallgatni a lemezt, helyenként találkozhat orosz nyelvű betétekkel, illetve Yanina Zelenskaya nagyasszonyos szopránjában sem feltétlen Karen Gilligant fogja felismerni. Ennek következtében azért felkerült egy-egy karakteresebb munka is az albumra, ami bár úszkál a már említett klisékben, mégis inkább a pozitív tartalmat domborítja ki (Night Of The Woodgod, Warriors Of Ireland, Winds Of Trondheimsfjorden).

Ha az imitáció esztétikai értelmét veszem, akkor a Dance Of Druids egy korrekt munka, ami első próbálkozásként még nem a világ vége, azonban a kreativitás szempontját szem előtt tartva már siralmasabb a helyzet, amit külön megfejel a Lai Lai Hei (Ensiferum) és az Inis Monia (Eluveitie) borzalmasra sikeredett feldolgozása. Aki mégis rászánja magát, az a zenekar honlapján ingyen és bérmentve hozzáférhet.