Különösebben nem volt kérdéses számomra, hol töltöm a péntek estét ezen a héten, hisz a Yuk mindkét felében egy-egy, már régóta tervezett buli volt a listámon. A vörös féltekén jóbarátom, Cserdi Imi bandája, a Babylon adta búcsúkoncertjét, a kék szektorban pedig márciusban megjelent új anyagát mutatta be az October csapata. Emlékezetes estén vagyunk túl, még ha nem is pont olyan formában, amire számítottam.

A Babylon három EP és jópár fasza koncert után úgy fest, Lea kiválásával végleg feloszlik. Alapvetően bírtam a muzsikájukat, főleg amit az utolsó két kislemez képvisel, egy érettebb, hangszerbiztos és ötletes banda képét mutatta. Azzal, hogy a kezdetek kezdetén felnyalták magukra a „bugyinedvesítő tinirock” bélyeget a srácok, sikerült elérni, hogy ezen a bulin (is) Ati barátommal jó 8-10 évet vertünk a megjelentek átlagéletkorára, ez azonban ma már nem hiszem, hogy zavarta volna bármelyikőjüket is. Nem játszottak túl sokat, az a háromnegyed óra viszont, amit letoltak, még mindig nagyon korrekt volt. Remélem, hogy a Magyarországon maradt tagok komolyabb vizekre fognak evezni a jövőben, amihez a Babylon szerintem nagyon jó kis felkészülési alapot biztosított.

Ki a vörösből, át a kékbe, kb. fél éjfél előtt valamivel landoltunk a nagyobbik teremben, ahol még elcsíptük az Autumn Twilight uccsi pár számát. A Dream Seeks Dreamer lemezük az egyetlen, amit ismerek, erről biztosan játszottak néhányat, valamint „az igazi rákenról” jegyében egy The Sisters Of Mercy feldolgozás is előkerült. Főleg ez utóbbira mozdult rá nagyon például egy badár lófarkas fazon, aki még a napszemcsit is feltette a szikrázó félhomályban, úgy rázta. Nem volt rossz.

Nem hangolt sokat az October, hamar belekezdtek, nem is igazán volt sajnos kire/mire várni már. Az új lemezt nyitó Üveg és Ököl utolsó taktusaira beállt a végleges nézőszám, ami reális várakozásaimhoz képest is elszomorítóan kevés, alig kéttucat embert jelentett. Robi leült a színpad előtti hordóra, közelebb hívott minket és feltette azt a kérdést, amitszerintem nagyjából mindannyiunk agyában ott motoszkált; miért vagyunk ilyen kurva kevesen? Túl korán van, túl késő, túl szarok a srácok, jöttek a lehetséges válaszok - de nem igazán. Véleményem szerint az a nagy büdös helyzet, hogy Budapesten, péntek estére, amikor a város minimum másik tíz klubjában is igényes rock/metal bandákra rázzák a rőzsét - hacsak nem vagy véletlenül egy Tankcsapda vagy Ossian - minden egyes emberfiáért keményen meg kell dolgozni. Reklám, és nem csak közvetlen a koncert előtt, mert az nem elég. Folyamatosan ott kell lenni a tudatban, mert hiába készíted el az év egyik legjobb hazai lemezét, ha nem kiabálsz, hogy hahó, itt vagyok, nézzetek meg engem, akkor nem fognak. Vagy fognak, de csak ennyien.

Ezzel együtt Robi és az egész csapat szerintem profi módon kezelte a helyzetet, tényleg nem akarták megjátszani a rock-sztárt egy maroknyi embernek, mert irtó hülyén is nézett volna ki. Innen kezdve lényegében egy családias hangulatú, rengeteg dumával végigvezetett bulit kaptunk - és talán egy picit csináltunk mi magunk is. Nem vagyok benne biztos például, hogy ha többen vagyunk, akkor is hátraugrik Robi az erdélyi páleszért, amit valamelyik kinti fellépésükön gyűjtöttek be, és az egészet (nagy ásványvizes-üveg harmada) a gondjainkra bízza.

Közben persze azért zenéltek is, a maratoni szexre éhezőknek ott volt a 80 Órája Ébren, a szerelmi bánatra pedig nincs is jobb gyógyír, mint besörölve csónakba szállni és hagyni, hogy elringassanak a hullámok a Folyók Hátán. A hangzás, még a Kék Yuk szokásos szintjéhez mérten is jó volt, hónapok óta nem jártam már erre, de utoljára a Stereochrist szólt ilyen faszán. Félúton valahol Zoli egyik húrja önállósította magát, de Robi egy csípőfogóval még menet közben kíméletlenül megbüntette a renitens tagot.

Nem számoltam, de az új lemez zömét egészen biztosan lejátszották, plusz pár nótát az első, Sziget a Szívnek lemezről is. Ha nem suttogja Robi a mikrofonba, hogy hívjuk vissza őket, akkor is megtörtént volna, így Ati barátom szerint egy kicsit már furcsán jött ki a dolog, szerintem viszont frontember legyen a talpán, aki így képes kezelni egy ekkora közönséget. A ráadás asszem az első album címadó nótája és a Holtomiglan Holtodig volt, de lehet, hogy tévedek. Mindenestre az összes, általam ismert remek dalt letolta a banda, így hiányérzetem egy pillanatig sem volt, és sejtem, a többieknek sem. A végén, aki kért, még ingyen CD-t is kapott. Akár mind a kettőt is. No comment…

A sok, ehhez hasonló koncert megtanította a zenészeket, hogy akkor is jól érezzek magukat, ha csak mérsékelt érdeklődés kíséri egy-egy fellépésüket. Ezt nem én találtam ki, ők mondták. Első October koncertem volt, de biztosan nem az utolsó. Remélem lesz annyi kitartás a zenekarban, hogy nem adják fel félúton, mert értékes szereplőjét veszítené el vele a hazai rock/metal élet. Én személy szerint már rég éreztem magam ilyen jól egy bulin, még ha nyilván kissé sajátos, keserédes is volt ez az öröm most.

October honlap
October - Mélységi Mámor

Autumn Twilight honlap

Kék Yuk / Vörös Yuk

A képeket innen nyúltuk.