2009.05.04. | 11:41
A turné másik stick játékosa, a fiatalabb generáció képviselője, a New Yorkban született Michael Bernier, aki a muzsikálást dobbal és hegedűvel kezdte, melyet a későbbiekben a basszusgitár, a chapman stick és tabla követett. Ennek a hatalmas tudásnak birtokában készítette el Solo Fugue című albumát, melyen az összes hangszert egymaga szólaltatta meg. A trió harmadik tagja Pat Mastelotto dobos, aki szintén játékszere kiemelkedő reprezentánsa. Az 54 éves zenész, aki 10 éves korában ült először a dobokhoz, többek között olyan előadók muzsikáinak alapjait szolgáltatta, mint Al Jarreau, a Mr. Mister, a Pointer Sisters, vagy a King Crimson. 2007-ben a progresszív muzsika Magyarországon már két ízben is bemutatkozott svéd óriásának, az akkor éppen „dobos hiányban” szenvedő The Flower Kings turnéján segített ki, 2008-ban pedig a King Crimson turnéján a Porcupine Tree ritmusmesterével, Gevin Harrisonnal alkotott ütős duót. Aki május 5-én ellátogat az A38 hajóra, felejthetetlen zenei élményre számíthat. Egy különleges hangszer talán két legnevesebb játékosa és egy őket kísérő virtuóz dobos műsorát élvezheti, mely minden bizonnyal bekerül 2009. legnagyobb zenei csemegéi közé. Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|




