Zombiecore. Igen jól látod, Zombiecore. Nyugi, én sem a legelőnyösebb ábrázatommal bambultam a képernyőre, miközben ennek a - szokatlannak egyáltalán nem nevezhető - tagnek próbáltam a veséjébe látni. A német bandával való ismerkedést - tomboló érdeklődésem kielégítése céljából - a csapat 2006-os Willkommen im Beerdigungscafé című lemezével kezdtem és két hallgatás után már rá is kattantam a Callejon feelingre. Azóta úgy rá vagyok cuppanva a germánok dallamaira, mint a szomszéd zsebcirkáló (ismertebb nevén Dugó a tacskó) gazdái bokájára.

Őrült tempók + technikás riffek + változatos énektémák + érdekes szövegvilág + rózsaszín agyhalál = Callejon. Íme a németek receptje. A Zombieactionhauptquartier kicsit bővebben kifejtve: 12 technikás metalcore himnusz atom hangzással (Nuclear Blast) dúsítva és szép, bár egy csöppnyit undorító és egyben langyos csomagolásba burkolva.

Az album egy „laza” - enyhén nyomasztó - intro után minden teketóriázás nélkül csap a lovak (vagy inkább zombik?) közé a Zombiefield iszonyatosan fogós nyitóriffjeivel. Ezt a tételt a Spiel mir das Lied vom Sterben című „romantikus” zúzás követi a szám végén egy retró szerelmes monológgal megfűszerezve. A negyedik helyen - véleményem szerint - a kiadvány legjobb nótája foglal helyet az Und Wenn Der Schnee személyében. Mindegyik szám boncolgatásával nem rabolom tovább az értékes időtöket, viszont ha van affinitásotok a témára, füleljetek bele a Phantomschmerz (ebből klip is készült) illetve a Porn From Spain című dalokba is.

Sajnos nem látok rá sok esélyt, hogy a közeljövőben Callejon koncerten ronthatnám hallásom minőségét, mindenesetre a legközelebbi bécsi bulin ott a helyem!