2009.06.25. | 14:23
Sziasztok! Miért pont Fókatelep? A lassú zenék klubjában (Sziget, Cökxpôn Ambient Sátor) kezdődött a zenekar pályafutása, ahol a közönség füstölők, mécsesek közt FEKVE hallgatta a fellépőket. Egy ismerősünk ezt látván pedig egyszer csak így szólt:” fókatelep „! Elkezdtük magunk között így emlegetni a produkciót, aztán mikor kezdett komolyabbra fordulni, és próbáltunk „rendes” nevet találni, nem ment. Rájöttünk, hogy számunkra ez a dolog már örökre fókatelep marad, fölösleges másik névvel megerőszakolni. Nemrég készült el a bemutatkozó albumotok. Nem csupa friss dalról van szó, régi témákat (Indulj el, Szomorú Vasárnap, U Stankini, Hej búra, búra) is felhasználtatok. Mennyi idő alatt hoztátok össze ezt a közel egyórányi anyagot? Nem is volt célotok egy teljes egészében új dalgyűjtemény elkészítése? Ez az album a zenekar aktuális állapotát tükrözi, egyszerűen a jelenlegi koncertműsor került rögzítésre, minden egyéb koncepcionális agyalás nélkül. Ez a Fókatelep eddigi kb. másfél évének termése, egy amolyan „pályára állító” első lemez. A pszichedelikus elemektől a rock-on át a különböző folk motívumokig rengeteg különböző hatás szövi át a muzsikátokat. A Korai-örökségen túl mi szolgált elsőszámú inspirációként? Egyáltalán: mire számíthat az, aki csak annyit tud az együttesről, hogy Korai Öröm tagok zenélnek benne?
Első számú inspirációként Annamari, az énekesnő szolgált. A Korai örökséget mi magunk tulajdonképpen egyáltalán nem szeretnénk túlhangsúlyozni. Igazából csak arról van szó, hogy az Annamarinak néhány korais témára volt énekötlete, mi pedig érdemesnek tartottuk az előadásra, majd a megjelentetésre. Viszont a jövőben mindenképp szeretnénk a két csapat zenei világát a lehető legjobban elkülöníteni, az új műsorban már valószínűleg nem lesznek korais témák. De ha mégis, az se baj. Francia és szláv nyelvű számok is felkerültek a korongra. Miben másabb egy ilyen dal, mint a magyar (nép)dalok többsége, amiért érdemesnek tartottátok elővenni őket? Az egész meglehetősen spontán módon alakult. Nem határoztunk meg semmilyen irányt, nem volt az, hogy csináljunk egy „ilyen és ilyen” zenekart. Csupán az Annamari köré akartunk szervezni egy produkciót lesz, ami lesz alapon. Zenéltünk, ő pedig ráénekelte ezeket a régi szövegeket, dallamokat, mert ezt a világot szereti, ez az, ami természetes módon jön belőle. Játszottunk pl. egy lassú alapot, és ő pedig egyszer csak rázendített a Szomorú Vasárnap-ra. De volt olyan is (pl. a Kerek a Szőlő), hogy a szöveg, és a harmóniamenet alapján írtuk meg a számot. A Nemzeti Vágta egy rövid, de lendületes, életerős szerzemény, nagyon tetszik. Az azonos nevű rendezvény kapcsán készült a dal? Idén megnéztétek a versenyt a Hősök terén? A Nemzeti Vágta igazából csak az U Stankini felvezető része, tulajdonképpen ahhoz tartozik. Csupán az esetleges rádiós játszások miatt trackeltük külön a két részt, a dal hossza miatt. Ezért adtunk neki külön címet, és csak a lovaglós hangulata miatt lett nemzeti vágta, szóval nincs mögöttes tartalom. Amúgy még nem láttunk szerintem egy ilyen versenyt sem.
Mi sem játszunk népzenét, inkább csak többféle-fajta népzenei elemmel átszőtt world-rockot. A PANKKK program által biztosított támogatást is felhasználtátok a lemez kiadásánál. Nagyságrendileg milyen arányú segítséget jelent ez az összes költséghez képest? Jelentős segítséget jelentett. A stúdióköltségeinket, ha jól tudom majdnem teljesen fedezte. A Narrator Records kiadásában jelent meg a korong. Ők kerestek meg Titeket, vagy fordítva? A velünk dolgozó menedzseriroda áll velük kapcsolatban, így találtunk egymásra. Nikola Parov is vendégszerepel a korongon. Hogyan kerültetek kapcsolatba vele? Ő pedig a billentyűsünk, Biljarszki Emil régi barátja, és egyben földije, hisz mindketten bolgár származásúak. Nagyon örülünk amúgy a közreműködésének, sokat lendített az album hangzásán. Számomra mai napig az egyik legmeghatározóbb magyar folk-rock album a Kormorán Folk and Roll lemeze volt. Kedvelitek ezt a vonalat? Magát a zenei vonalat nyilván kedveljük, hisz mi is épp azt műveljük,a magunk módján. A műfaj végül is hasonló, és van olyan tagunk, aki sokat hallgatta azt a lemezt annak idején. De őszintén szólva nem ismerjük mindannyian a Kormoránt.
Igen, már vannak! Októberben pl. Brüsszelben játszhatunk az ottani Zene Ünnepe alkalmából, onnan pedig Dániába megyünk tovább, ahol 3-4 fellépésünk lesz. Hogy néz ki a nyári menetrendetek? Július 11. Zánka- Balaton Music Wave Fesztivál, Augusztus 14. Sziget- Cökxpôn Ambient Sátorkert, 20. Szolnok- Örökség Fesztivál, 21. Budapest- Kertem. Hol, mikortól lehet beszerezni a lemezt? A lemez már kapható az Alexandra könyvesboltokban, illetve megrendelhető a NarRator Recordstól, vagy a www.myspace.com/fókatelep oldalon. Köszi szépen. Kapcsolódó cikkekTag felhő
Pecsa
Programajánlók
magyar
hinek richard
Kettőnégy
new
death metal
Subscribe
death
album
új album
2009
zenekar
új
zenemagazin
metál
Interjúk
myspace
lemez
gitár
Avalon
Koncertbeszámolók
2008.
metalcore
news
zene
Videók
rock
A38
Lemezajánlók
black metal
music
budapest
dürer kert
Magyarország
CD
videó
Blind Myself
youtube
koncert
Hírek
fesztivál
|




















