2009.06.26. | 12:02 hinekricsi

Alcohol - Házam Egy KocsmaAlcohol - Házam egy Kocsma: A 2003-ban útjára induló, szemtelenül fiatal tagokból álló, már nevében is igen kifejező zenekar első lemeze, az Ezen a szinten a 2007-ben jelent meg és két évvel a debütalbum után most itt az új nagylemez, Házam egy kocsma címmel, 10 saját szerzeménnyel és egy Motörhead feldolgozással.

Zenéjük dallamos metal motívumokat felvonultató, rock & roll-os riffekkel tűzdelt és változatos szövegvilággal rendelkező anyaggá érett a második nagylemez idejére.

Rettentően laza és fiatalos szövegeikkel, dallamos nótáikkal és azzal a lendülettel, ami bennük van, le sem tagadhatnák a fiúk, hogy mi is a fő érdeklődési körük (természetesen a zenélés mellett…). Az új anyag mind a 11 dala igazi alkoholos ízzel átitatott, slágergyanús koncertkedvenccé fog avanzsálni, így érdemes már most elkezdeni az ismerkedést.

Hamarosan klip is készül a lemez címadó dalához kapcsolódóan, a csapat pedig a nyáron látható lesz a Balaton Music Wave-en, ahol a nagyszínpadon mutatják majd be új anyagukat.

Fontosabb élő fellépések:

2004.június 17. Százhalombatta, Junkies-Zero-G tábor
2007.február 2. Budapest,Wig-Wam rock club /Zorall
2008.május 17. Eger,8. Rock fesztivál
2008.július 11-12.Kunszentmárton,Ifjúsági Rock-tábor
2008.augusztus 13. Budapest,Sziget fesztivál (Hammer színpad)
2008.október 10. Szeged,Mars téri pavilon(Pallai- Metal fesztivál)
2008.november 14. Szombathely,Agora műv. ház( Pallai-Metal feszt.)
2008.December 13. Tatabánya,Városi Sportcsarnok(Pallai-Metal feszt.)
2009.április 11. Szolnok.Sportcsarnok (Pallai-Metal feszt.)

Problems - Ember Ébredj!Problems - Ember Ébredj!

A Problems zenekart 2005-ben alapította Molnár Tamás és Kostyán István. Az akkor még főleg a Vajdaságban próbáló négyfős zenekar mára már két új tagot tudhat magának dobos és basszusgitáros poszton. Előbbit Riskó András, utóbbit Török Attila (Tesstimony) tölti be.

Egyszerű, rövid és tömör, de annál sokat mondóbb pár sor a zenekar megfogalmazásában a lemezzel és önmagukkal kapcsolatban:

„Meguntad eddigi próbálkozásaid, életed kudarcait, szenvedéseit? Ember ébredj, állj ki a sorból és hallgasd az új kislemezével jelentkező 4 tagú budapesti Problems zenekart. Szemfelnyitás és őszinte gondolatok…”

A zenekar stílusa leginkább a Slipknot - Korn - Depresszió - Tankcsapda - Replika vonalán mozog, így főként a fent említett csapatok rajongóinál fog majd betalálni a lemez.

Az alábbi linkre kattintva megtekinthettek egy klipet, méghozzá a címadó nóta demo verziójához kapcsolódóan.

Az ötszámos anyag június elejétől kapható, az Edge Records gondozásában, a csapat pedig jelenleg a nyári koncertdátumokat fixálja, majd ősz végén újra stúdióba vonulnak, hogy felvegyék a teljes nagylemezt.

Fontosabb élő fellépések:

2007 - VIII. Nyári Ifjúsági Játékok, Zenta / Kisszínpad
2008 - IX. Nyári Ifjúsági Játékok, Zenta / Kisszínpad
2009 - X. Nyári Ifjúsági Játékok, Zenta / Kisszínpad
2008 - Subscribe / IX. Nyári Ijfúsági Játékok, Zenta - Kisszínpad

Sunday Fury - Men From The Grey TownSunday Fury - Men From The Grey Town

A 2005-ben alakult Sunday Fury második nagylemeze a napokban kerül a boltokba, A Men From The Grey Town címmel, 15 saját dallal és egy Beatles feldolgozással, a Helter Skelter-rel. A zenekar Vác szürke városából jött, ahogy a második lemez címe is mutatja.

Ennek kontrasztjaként a lemez a  metal zene számos stílusát felvonultatja, műfaji korlátok nélkül. A dalok megírásánál a legfontosabb szempont általában a lendület és az erőteljes kifejezésmód. Ez a lemez a második nagylemez a sorban, elkészítése másfél évig tartott tehát volt idő átgondolni a hangszereléseket. A keverés és a maszterelés a Bakery Stúdióban készült, Bodnár Péter irányítása alatt.

A zenekar nagyon elégedett az eredménnyel, már csak a közönség reakciójának tesztelése van hátra. A Black Label Society, Entombed, Machine Head és Morbid Angel hatásokat is felvonultató anyag az Edge Records gondozásában jelenik meg 2009. június elején, a csapat pedig a Down és a Voivod közönsége előtt a Petőfi Csarnokban bizonyított a minap.

Vendégként szerepelnek a lemezen:

Vörös Attila - gitár (Pride of a Mankind)
Makó Dávid - ének (Fool Me)

Fontosabb élő fellépések:

2009 - Petőfi Csarnok, Budapest (H) w/ Down, Voivod
2008 - Stagedive fesztivál - Kék Yuk, Budapest (H)
2007 - Fezen fesztivál - Székesfehérvár (H)
2007 - Sziget fesztivál (H) - HammerWorld színpad
2007 - A 38, Budapest (H) - MetalChamp Hungary
2007 - A38, Budapest (H) w/Trouble
2007 - WigWam, Budapest (H) w/Wall Of Sleep
2006 - Kultiplex, Budapest (H) w/Stereochrist

VL45 - Inside The DiceVL45 - Inside The Dice

A budapesti VL45 zenekart éveken keresztül csak klubokban és fesztiválokon lehetett elcsípni. Most végre itt a várva várt bemutatkozó lemez! Az ősrock gyökerekből táplálkozó metal nóták egyszerre komplexek és slágeresek.

Kemény, bólogatós riffek és „elszállós”, érzelemgazdag részletek váltják egymást a korongon, melyen Kowalsky vendégszereplésének is fültanúi lehetünk.

A VL45 régi adósságát törlesztette a most megjelent Inside The Dice albummal. A rajongók egy dologban biztosak lehetnek: Megérte várni!

Vendégként szerepelnek a lemezen:

Kowalsky, vokál (Kowalsky meg a Vega) - The Guide
Sipos András, gitár (Nuke) - A Better View
Kiss Endre, djembe - Rape Of Cassandra
Tót Attila, billentyű és keverés - Cementremix
Szentpéteri Zsolt, gitár (Superbutt, Southern Special)

Fontosabb élő fellépések:

2002-2007 - Sziget fesztivál / Pesti Est & Zúzda színpad
2002, 2005-2006 - Hegyalja fesztivál / Dewalt, Jim Beam & India színpad
2004-2005 - Wan2 fesztivál / Pesti Est színpad
2006- Európa turné w/Subscribe, Guilty Parties
2007 - Olaszországi turné

Kapcsolódó cikkek

Na, most szólj hozzá! Vélemény?!