Minden műfajnak megvannak a saját öregdiákjai és ez alól a közhely alól a post hc - avagy szerintem sokkal beszédesebb nevén: noisecore - sem számít kivételnek. A stílus egyik legjobb formációjaként számon tartott Isis egyáltalán nem tartozik azon csapatok közé, akik évente dobálódznak új korongokkal. Amikor friss Isis cuccot tehetünk a lejátszóba, akkor abban az évben tuti toplistás helyezésre számíthat a zenekar az igényesebb év végi metál listákon. 2009 egy ilyen év.

Isisék zenéjéről sok kolléga oly módon nyilatkozik, mintha valami megfoghatatlan posztmodern regényt kéne a hallgatónak felkonferálni. Mindig kihangsúlyozzák az anyag sokrétűségét, a mélységét (mindkét állítás 100%-ig helytálló!) és apaszerepbe helyezkedve óva intenek minket a muzsika háttérzeneként való használatától. Hagyjuk már ezt a finomkodást! Személy szerint az Isis diszkográfiára szoktam a legjobbakat horpasztani. Mire vége az első tétel záróakkordjainak én már rég az igazak álmát alszom. Ha egyszer örökbe fogadna az OTP főmuftija vagy megnyerném a lottót fix, hogy vállalkozásként egy teázót nyitnék, ahol a sejtelmes hangulatot néha Isis és további noisecore brigádok zajával alapoznám meg.
A Wavering Radiant sok újdonságot nem tartalmaz veterán isises arcok számára. Minimum hét perc közeli dalok, laza/kemény ének, elgondolkoztató szövegek, atomtechnikás zenészek. Többszöri hallgatás után nálam ez az anyag nem volt képes felülmúlni az In The Absence Of Truth kimeríthetetlen zsenialitását, de ez ne befolyásoljon benneteket. Tegyetek egy próbát a Wavering Radianttal!
Ülök a vonaton, a fülemben „üvölt” az új Isis lemez, a táj elszáguld mellettem és több gondolatot nem tudok már a rávésni a papírra. Már csak egy kérdés motoszkál a szürkeállományomban: Kell-e ennél több metál zenén belül? A választ szerintem tudjátok…