2009.07.24. | 14:16
Különlegesség a kivilágított és a látogatható víztorony a gyógyfürdő mellett, melyet ilyen pompájában még nem tekinthetett meg senki. A felső teraszon bár és fotelek, babzsákok várják a pihenni vágyókat na és a “magaslati” friss levegő. Őszíntén szólva a programban nem sok kedvemre valót találtam, ennek ellenére elég sokrétű lett a felhozatal. A stadionba zsúfolt színpadokon minden zenei műfaj képviselteti magát. Talán túlságosan is, hiszen a színpadok túl közel vannak így, áthallás van a különböző párhuzamos koncertek alatt, ami igen zavaró. Elsőként az Ossian fellépését néztük meg a Campus Aréna színpadán. Meg kell mondjam, méltatlan körülmények között kellett játszaniuk gyatra fény és hangtechnika mellett, mely körülbelül a buli felénél kezdett el elviselhető lenni. Tulajdonképp tömeg is inkább csak az első pár szám után kezdett összegyűlni, amit jól magyaráz az színapad eldugott helye. Az est fő fellépője a The Rasmus (FIN) volt, a nagyszínpadon. Bár nem nagyon ismerem munkásságukat, adtam nekik egy esélyt. A műfajt nem érzem az enyémnek, de láthatóan nagyon sokan igen. A koncert felénél a Cora Pódium felé vettük az irányt, ahol a Dumaszínház fellépőit (Kiss Ádám és Kőhalmi Zoltán) szerettük volna látni. Sajnos nem jött össze, a hely szűknek bizonyult, így inkább csak hallani hallottunk néhány poént a víztorony egy eldugott sarkából. Reméljük, másnap nagyobb szerencsénk lesz KAP-al és Hadházi Lacival. Összességében egy hangulatos, bulizós helyszínt sikerült az erdőben varázsolniuk a szervezőknek, ami elüt az eddigi Vekeri fesztivál hangulatától. A helyszín a látogatók számának épp megfelelő, azonban a fellépő helyszínekhez mérten viszont túl kicsi. Kíváncsian várjuk a következő estét… A szervezők beszámolója az első napról itt. Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|




