Elérkeztünk a végéhez, az utolsó estéhez. Döcögősen indult, az eső feláztatott mindent, mi is a buszon ragadtunk plusz két megállóra, míg végül sikerült eljutni a fesztiválra. Mit ne mondjak, ez valahogy nem hiányozhatott senkinek az utolsó napra. A hangulaton nem is látszott meg, a hideg ellen jó védekezés volt a rövidital.

A nagyszínpadon épp Kowalsky meg a Vega játszott dinamikusan, a közönség ugrált, mi pedig - a már említett sonkás lángost gyömöszölve a szánkba - néztük őket. Végül benéztünk a Campus Arénába, ahol a Heaven Street Seven játszott a sátorban szokatlanul nagy tömegnek. Végre a hang is elviselhető volt! Miért nem lehetett ezt így minden este?

A T-Mobile teraszon a PASO csinált elképzelhetetlenül fergeteges bulit. Erről sokat nem is lehet írni, a hangulat leírhatatlan volt, mindenki táncolt, énekelt, vonatozott.

Az este fő fellépője a Tankcsapda volt. Sok fesztiválos koncertjükön láttam már őket, mindig is tetszett, de most a felénél úgy döntöttünk, szétnézünk máshol is. Na nem azért, mert rossz volt a TCS! Sőt! A fesztivál Pepsi Nagyszínpada az utolsó estén minden bizonnyal nézőrekordot döntött.

Átsétáltunk a víztoronyhoz, a Cora Pódium elé. Fél 11-kor a dumaszínháznak kellett volna kezdődnie, de műsorváltozás miatt még a Chumbawamba acoustic (UK) játszott. Szerencsénkre. Nem voltunk sokan, de megérte elcsípni őket, mert még mindig tehetségesek, lelkesek és magával ragadóak! Külön üdvözlet annak a bátor jelentkezőnek, aki felmerészkedett a színpadra egy kicsit énekelni velük!

Éjfélkor, másfél óra csúszással kezdődött a Dumaszínház Aranyosi Péterrel és egy új arccal, Rekop Györggyel. György majd csak ősszel mutatkozik be a Showder Klubban, de már most látszik, hogy abszolút nem tehetségtelen, sok jó poént szórt el. Aranyosi eddig nem tartozott a TV alapján a kedvenceim közé, azonban ami ezen az estén volt, az fergeteges. Egy poénját se ismertem eddig, végig szakadtunk a nevetéstől a második sorban ülve. Köszönjük nekik ezt az élményt!

És köszönjük a Campus fesztivál szervezőinek is a három napot! Jót tett a helyszínváltás, sikerült felpezsdíteni az életet. Végül fél három körül szálltam le a fesztiválbuszról, ahol elköszöntem az utolsó biztonsági embertől is, aki ugyanolyan udvarias volt, mint a fesztiválon az összes társa. Reméljük, jövőre megint írhatunk a debreceni fesztiválról!