2009.07.13. | 12:53
A Szegedi Ifjúsági Napok környezetvédelmi politikájában (http://www.szin.org/fpolicy.html) a hulladékkezelés, a közlekedés, a vízgazdálkodás, az energiafelhasználás, az élővilág védelme, a zajszennyezés területén határozta meg a legfontosabb irányvonalakat. A legfontosabb célként pedig a szemléletformálást hirdette meg. A folyamatosan bevezetett ökomegoldások közt például a SZIN elsőként a hazai fesztiválok közt tavaly bevezette a re:pohár intézményét, így az újrafelhasználással jelentősen csökkentve a szemétterhelést a fesztiválon. Idén már az egész rendezvény területén lesz re:pohár illetve komposztálható pohár is. Ugyanígy elsőként alkalmazta a SZIN a biológiailag lebomló étkészletet is. Mindezek mellett található a SZIN-en fair trade kávézó, a szelektív hulladékgyűjtés, kerékpártározó stb. A SZIN szervezői a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében szorosan együttműködtek a MÁV-val, újraélsztették a Telekocsi intézményét és a helyszínen riksa-taxikat állítottak be. A SZIN-en tavaly kintlévő környezetvédelmi szakértő most arra bíztatta a szervezőket, hogy a Greener Festival meghirdetett pályázatán induljanak el. A SZIN jelentkezésére nagy örömmel válaszoltak a Greener Festival munkatársai, hiszen - mint elmondták - javarész angol esemény nyert a tavalyi pályázaton illetve a nemzetközi nyertesek között javarészt ausztrál és Egyesült Államok beli fesztivál szerepel. Ha a SZIN megfelel a követelményeknek, akkor az első “Zöld Fesztivál” lehet a régióban. Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|




