2009.08.27. | 10:16
Kenneth (Ken) Hensley 1945. augusztus 24-én született Londonban. 12 évesen, egy kezdett elmélyedni a gitározás rejtelmeiben, élete első fellépésére 1960 szeptemberében került sor. 1965-re Hensley elvesztette érdeklődését a soul zene iránt, és megalakította a The Gods nevű csapatot az ifjú Mick Taylor gitárossal, aki később a Rolling Stones-szal való közös munkája révén vált ismertté. Ken írta az anyag nagy részét, ő énekelt és orgonán is ő játszott: akkor még nem sejtette, hogy billentyűsként lesz igazán nagy hatású zenész. A The Gods-ban megfordult többek között Greg Lake énekes / gitáros és basszusgitáros (később a King Crimson és az Emerson, Lake & Palmer tagja lett), Paul Newton basszer (a későbbi Uriah Heep első bőgőse), Lee Kerslake dobos (később szintén Heep), John Glascock bőgős (később Jethro Tull), és Joe Konas gitáros. 1968 elején elkészítettek 2 nagylemezt, valamint néhány kislemezt is. Ezután Newton kilépett a bandából, hogy csatlakozzon az essexi Spice-hoz; 1969-ben hívta Hensleyt is a Spice soraiba, a banda ugyanis éppen billentyűst keresett, hogy a bluestól a progresszívebb irányba terelje a hangzást. 1970 januárjában az együttes neve Spice-ról Uriah Heep-re változott. A Uriah Heep-ben Ken Hensley megtalálta a helyét: fejlődhetett, s megmutathatta a világnak, mennyire tehetséges dalszerző, szövegíró, billentyűs és gitáros. Elérkezett az áttörés: ma a Heep-et az Egyesült Királyság legnagyobb rocklegendái között emlegetik. A leginkább klasszikusnak tartott, Hensley - Byron - Box - Kerslake - Gary Thain bőgős alkotta felállás, valamint a menedzser Gerry Bron (Bronz Records) munkája kedvezett a banda csodálatos zenei képességeinek. A Heep 1970 - 1980 között 13 stúdiólemezt rögzített ebben a felállásban, és megalkotta minden idők egyik legelismertebb koncertlemezét, a “Uriah Heep Live - January 1973″ korongot. Ezekben az években Hensley elkészítette első 2 szólólemezét is, a “Proud Words On A Dusty Shelf”-et (1973) és az “Eager To Please”-t (1975). Thain (1975-ben elhunyt) és Byron távozása után más kimagasló zenészek is tagjai voltak a Heep családnak, a régi összetartó erő azonban megkopott.
Sokévi hallgatás után a 90-es évek közepén a dolgok lassan megváltoztak: 1994-ben napvilágot látott az elveszettnek hitt felvételekből összeállított “From Time To Time”, amelyen Ken 1971 és 1981 között írt, ritkaságszámba menő dalai, valamint klasszikus Heep nóták nagyszerű korai változatai hallhatók. 2000 májusában, Londonban, a 4. Uriah Heep Kongresszus után csatlakozott Kenhez az egykori Heep énekes John Lawton, először azóta, hogy 21 évvel azelőtt kivált a Heep-ből! A tagság Paul Newtonnal (erdeti Heep bőgős), valamint John bandájának két tagjával, Reuben Kane szólógitárossal és Justin Shefford dobossal vált teljessé. A formáció régi klasszikus Heep számokat, és néhány Ken-féle szólónótát játszott az elbűvölt közönségnek, a koncert pedig CD-n is megjelent. Ezt egy Európa-turné követte, amelynek a hamburgi koncert volt a csúcspontja. A történetnek persze még nincs vége, Kent erősen leköti szólópályája. A “Running Blind”, amely 21 év után az első kísérlete volt, az egész világon kiadásra került. A lemez megjelenését világturné követte a “Free Spirit” névre keresztelt saját zenekarral, soraiban olyan nagyszerű muzsikusokkal, mint Dave Kilminster (gitár), Andy Pyle (basszusgitár) és Pete Riley (dob). Hensley átköltözött Spanyolországba, de a munkatempón továbbra sem lazított: megjelent a “The Last Dance”, a “The Wizard’s Diary” és a “Cold Autumn Sunday”. 2007. márciusában érkezett a vadonatúj album “Blood on The Highway” címmel. Vendégként olyan hírességek szerepelnek rajta, mint Tina Turner, Glenn Hughes, Jorn Lande és sokan mások. Minden nap újabb fellépések és felkérések, és izgalmas új kalandok várják! „Ken Hensley írta meg a heavy metal billentyűjáték szabálykönyvét.” Blackie Lawless - WASP Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
2 hozzászólás
|





tekko
2009.08.27. | 19:00 | Válasz
A Lady in Black nagy király nóta
Valahogy Mo-n nem annyira ismert a Heep és Hensley, pedig marha jó zenét csináltak/csinálnak.