2009.08.10. | 12:42
Idén tavasszal egy nagyszabású városfejlesztési projekt keretében elkezdődött a Gyógyfürdő és kemping teljes átépítése és fejlesztése. Az építkezés várható befejezése jövő év márciusában lesz. Mivel a beruházás érinti azon területrészeket is, amelyek korábban a fesztivál programhelyszíneinek otthont adtak, ezért az idei átmeneti évben jelentősen átalakul a rendezvény területi elrendezése. A szervezői gárda folyamatos együttműködésben dolgozik a beruházás kivitelezőivel, illetve az építtető önkormányzattal, annak érdekében, hogy a 2009-es Azfeszt is a jól megszokott környezetben, és színvonalon legyen megrendezhető. Ennek az együttműködésnek az eredményeként lehetőség lesz a strand területből az építkezés által nem érintett területrészek használatára, továbbá biztosított lesz az egyik felújított medencében az ingyenes non-stop strandolási lehetőség. A kemping tőszomszédságában kerül kialakításra az ideiglenes kemping, amely mind méretében, mind rendezettségében felülmúlja a régi kemping színvonalát. Ebből adódóan kényelmesebb, kultúráltabb és nagyobb számú sátorhely fog rendelkezésre állni minden fesztiválozó számára. Fontos tudnivaló a kemping használatával kapcsolatban, hogy erre kizárólag az augusztus 19. szerda 10. órai kapunyitást követően van lehetőség. A kemping infrastruktúra kiépítésének befejezése a szerda hajnali órákra várható. Ezért az esetlegesen már 18-án kedden a helyszínre érkező fesztiválvendégek anyagi értékeiért, illetve személyi biztonságáért a szervezők semmilyen felelősséget nem vállalnak. Mindezen szempontok figyelembevételével arra kérünk mindenkit, hogy érkezését leghamarabb a szerda reggeli órákra időzítse, elkerülve így a fölösleges kellemetlenségeket. Meggyőződésünk, hogy az idei „átmeneti” évben is sikerült a helyszínt úgy kialakítani, hogy az minden tekintetben eléri, sőt egyes szolgáltatások tekintetében meghaladja a korábbi színvonalat. Véleményünk szerint az átrendezett, de változatlan helyszínen megtartott Azfeszt még mindig jobb mint a meg nem tartott, vagy más helyszínre költöztetett. A most még építés alatt álló strand és kemping területek pedig egy országosan egyedül álló színvonalú fesztiválhelyszín létrejöttét vetítik előre 2010-re. További érdekes információ, hogy a fesztivál jegypénztárában üdülési csekkel is lehet majd fizetni. Kívánunk kellemes szórakozást mindenkinek! Zárjuk együtt a nyarat idén is Thermal Rock ‘N’ Roll-al!!” Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|





