Kőkemény, technikás, fülbemászó, színvonalas mégis a végletekig pimasz és paraszt. Pár jelző abból a tucatnyiból, amiket bátran rányalhatnánk az új Lamb Of God albumra anélkül, hogy úgy istenigazából elragadtatnánk magunkat. A végkonklúziót előrevetítve: a “Wrath” valóban zene formába öntött tiszta harag, a hasonszőrű alkotások közül is az egyik legjobb!

Apropó, ha már felmerült a „szőr” szó, érdemes pár percet elidőzni azon az öt szőrös fickón, akik ezt a lemezt (is) elkövették. Első körben ott van a Mark Morton, Willie Adler gitáros szekció, akik technikás, egyben frissen ropogó riffjeikkel a lemez első pillanatától az utolsóig a hátukon cipelik a produkciót. A dobok mögött Chris Adler osztogatja az áldást hozva a szokásos Lamb Of God féle igazságszolgáltató dübörgést. A röfögős ritmusszekciós helyén John Campbellt találjuk, aki rendesen mögé játszik társainak, úgy ahogy azt metálos berkeken belül illik. A mikrofonba Randy Blythe üvölti - szinte - szüntelenül a srácok által képviselt eszméket, véleményeket vagy amit akarsz. A lényeg hogy jól csinálja!

Neki lehetne állni flekkeket, oldalakat, novellákat írni az egyes nótákról, de tök felesleges időpocsékolás lenne. A Lamb Of God nálam csillagos ötöst kapott, meg egy határozott vonással ejtett pipát: Yes, oké! Nyomás a kedvenc „lemezbolt”!