Hogy a WMD mennyire izgalmas, de nem egyértelműen megítélhető muzsikát játszik, jól mutatja az a tény is, hogy minden egyes lemez előtt népes kis rajongótábor várja epekedve, hogy ezúttal vajon mivel rukkol majd elő a csapat, és az aktuális produktum mely elemein lehet majd a véleményeket ütköztetni. Az előző, Fényérzékeny korong nekem - egyesekkel ellentétben - például szőröstül-bőröstül bejött, ez a Moebius-os megoldás pedig a valahol a karakteres műanyag-őrület és a zsenialitás határán landolt - legalábbis a tizedik hallgatás után így állunk.

A WMD lemezek design-ja soha nem talált be nálam (na jó, a Húsmágnes kivétel) de a Moebius még az eddigieknél is furábbra sikeredett, mondhatni, kicsit sem tetszett, és ez sajna valamelyest magára a muzikra is rányomja a bélyegét. Adottak kurva jó témák, bődület riffek és refrének, de a vajaskenyér csomagolás elnyeli a feeling felét. No sebaj. Van helyette más meglepi: vendégénekesek. Méghozzá minden egyes dalban. És hogy kicsodák? Nos. Talán első hallásra kicsit fura lehet Lukács Lacit (TCS) egy WMD nótához pároztatni, de felesleges minden aggodalom, mert az Utolsó Hívással a lemez egyik legdögösebb szerzeményét szállítják a srácok ebben a felállásban. A BZ (Wendigo, After Crying) közreműködésével összefabrikált Éter is egy lazán klipesíthető tétel lenne, ehelyett a szintén telitalálat címadó szám kapta az első képanyagot, méghozzá nem is akármilyet. Nem élet-halál, de most komolyan: egy ekkora zsírprofi és bizonyára melós videó után hogyan lehet ilyen artwork-kel kihozni a korongot…? Na mindegy, napirendre tértem.

A vendégesdi amúgy jó ötlet volt és működik is, sokat színez az amúgy sem fakó alapanyagon, bár néhány meghívott szereplése észrevétlenül beleolvad az adott tételbe, úgyhogy erősen fülelnie kell annak, aki első hallgatásra rögtön be akarja azonosítani őket. Hogy ez jó vagy rossz, döntse el mindenki maga. A nóták azonban ismét hamisíthatatlan WMD aromát árasztanak magukból, a villámszeletelő gitárokat is ezer közül kiszúrhatja bárki, aki legalább egy nagylemezt vág az eddigiekből. Summa summarum a dalok majd mindegyike, sőt maga az album egyben is a komolyan érdeklődők legnagyobb elismerését válthatja ki, - a hangulat, az atmoszféra viszont valahogy nem telepszik rá az ember agyára, és ebben kétségtelenül a minden eddiginél közérthetőbb és szürke dalszövegek is ludasak. Márpedig ez a két stílusjegy a WMD sikerének alapvető komponenseit adja.

Watch My Dying honlap, myspace