Nemsokára itt az ideje az új Five Finger Death Punch korong megjelenésének. Gondoltuk ezen alkalomból felkeressük a csapat alapító agytrösztjét - Zoltánt -, hogy kicsit bővebben kifaggathassuk mi is a szitu pontosan odaát a tengerentúlon. Véleményem szerint a keletkezett válaszokon érdemes mindenkinek elgondolkoznia…adja Isten, egy-kettőt megszívlelnie…

Szia Zoltán! Hogy s mint mostanság?

Kibaszottul elfoglaltan, haha! Már két és fél éve szünet nélkül úton vagyunk és ehhez még azt is hozzá kell venni, hogy a legutóbbi európai körút után egyenest a stúdióban kötöttünk ki, ahol megírtuk és feljátszottuk a második lemezt… Aznap, miután befejeztük az új anyagot egyből az Egyesült Királyságba repültünk, hogy játszunk a Download Fesztiválon. Ezután visszatértünk az USA-ba, ahol alig volt időnk felvenni a videónkat, aztán újra repülőn találtuk magunkat, ami Japánba és Ausztráliába repített minket. Pár napja értünk vissza Vegasba, hogy nekilássunk a „The Sock and Raw 2009 - Tour” névre elkeresztelt körút megszervezésének. Szóval nincsenek szünetek, nincs idő pihenni… Egy hurrikán kellős közepén vagyunk, pont úgy ahogy szeretem!

Az első lemezetek - a „The Way Of The Fist” - nagy sikernek mondható! Mit gondolsz: Az új lemezzel sikerül felülmúlni ezt a kezdést?

Annak a ténynek a fényében, hogy ezúttal több időnk volt, mondhatni természetes egy még jobban megdörrenő album. Már az első lemeznek a megszólalásával is nagyon boldogok voltunk, szóval ez már úgymond a süti cukormázzal való bevonása… A felvételeknél és a produceri munkálatoknál magunk mellett tudhattuk Kevin Churkot (Ozzy jobb keze), aki jelenleg a világ egyik legjobb mérnöke. A mixelésért Randy Staub volt a felelős. Ő keverte anno a Metallica Black albumát vagy a Motley Crue Doctor Feelgoodját és még jó párat a legjobban megszólaló lemezek közül. Elképzelheted milyen jól szól ez az anyag… A masterelésért felelős George Marino is legendaszámba megy a szakmán belül… Ha mindezzel megvagy add még hozzá, hogy a csapat is egy jól olajozott harci gépezetté érett az eltelt három év lefolyása alatt, hisz több száz koncertünk volt és minden kontinenst bejártunk. Tényleg halálosan durva alakulat lettünk. Válaszolva a kérdésre: Igen, abszolút! Mindent összegezve, a „War is The Answer” túlszárnyalja az elődjét. A rajongók nagyon várják már a cuccot, plusz nagyon érett, ha lehet még erőteljesebb és nem utolsó sorban szólva tömör anyagról van szó. Az első kislemez három hét után a rádió tizenkettedik helyén áll jelenleg, ami elég gyorsnak számít még a műfajon belül nagyágyúnak számító bandák körében is. Ennek a fényében bátran megjósolhatom, hogy ez a kiadvány nagyobb eresztés lesz…

Volt szerencsém hallani két új számot a közelgő lemezről és azok alapján úgy gondolom, hogy hasonló irányvonalak mentén mozogtok továbbra is, mint előző alkalommal. Mondanál pár szót az új albumról?

Sok szóló és természetesen lángoló riffek, csakúgy mint technikás lassú témák. Ezúttal is írtunk nagy, epikus kórustémákat, hisz ez a saját stílusunk egyik legfontosabb alkotóeleme. Úgy gondolom az egyik erősségünk, hogy egészséges egyensúlyt alakítunk ki a melódiák és az agresszió között. Megtartottuk a ránk jellemző hangzást, de ugyanakkor ki is terjesztettük azt egy kicsit… Főleg Ivannak van több lehetősége, hogy megmutassa mit is tud valójában, van pár nagyszerű énektéma az anyagon. Ez ténylegesen az a bizonyos következő lépés a csapat történetében!

Van valami koncepció, ami megbújik a lemez dalai mögött? Láttam az új dizájnotokat és ebből az jött át, hogy ezúttal a „háború” esélyes témafelelős lett nálatok…

Igen, „háború” a kulcsszó, sok mindent lefed. A háború számomra egy fogalmi gondolat, nem egy egyszerű szómagyarázat. A háború nem feltétlenül jelent csak és kizárólag „katonai beavatkozást”. Az élet is háború! Az organikus élet egy rendkívüli dolog ebben az erőszakos, szervetlen óriási kozmoszban. Egy cérnaszálon lógva, túlélésért harcolva… A társadalmon belüli élet is háború: Mindenki pozíciókért harcol csakúgy, mint elismerésért, vagy bármi másért, amit célul tűz ki magának. Aztán a tested, az immunrendszered is háborúban áll most is… Mindenütt háború van..
Vizsgálhatjuk egy intellektuális álláspontból és boncolgathatjuk ebben az irányban, vagy vehetünk egy direktebb szemléletmódot és megállapíthatjuk, hogy néha meg kell állnod a lábaidon és szét kell rúgnod pár segget… Ez is háború. Így nézve sokféle képpen értelmezhető a lemez címe…

Mi inspirált ezúttal legjobban?

Ugyanaz, mint mindig. Egyszerűen csak jó heavy metált szerettem volna letenni az asztalra. Dalokat, amik feltüzelnek.

Ha jól tájékozódtam te egyedül írtad meg az első lemez dalait. Mi volt a helyzet most? Egyedül irkáltad meg a riffeket vagy ezúttal igazi csapatmunkában melóztatok?

Még mindig átnézek mindent, és bizony kemény kézzel igazgatom a zenekart… A dalok nagyját én írtam, de jó pár szólót átadtam Jasonnek. Ellenállhatatlan virtuóz témákat tud írni, szerettük volna megmutatni valahogy a képességeit. Rendesen megtoldotta egy plusz éllel a zenekart. Végül is mindenki benne volt a munkálatokban, szóval ezúttal inkább egy csoportos megmozdulásról beszélhetünk. Volt egy együttműködő producerünk is, nagyon jól jön egy külsős véleménye, főleg akkor, ha nézeteltérés volt közöttünk és időről időre felforrósodott a levegő…

Az új videótok - „Hard To See” - nemrég debütált a neten. Terveztek még további videókat?

Igen, lesz még két, három darab… Az új CD-nek lesz egy deluxe kiadása bónusz DVD-vel, amin élő felvételek és kulissza mögötti képek találhatóak.

Úgy vélem nagyon kevés hazai rock/metál fanatikus tudja, hogy a Five Finger Death Punch gitárosa igazából magyar. Mondanál pár szót arról, hogy alakult idáig az életed?

Persze. Néha látok a neten szörfözve vitákat, amik arról szólnak vajon igaz-e vagy csak valójában magyarnak tettetem magam. Nos, Magyarországon születtem és ott is nőttem fel teljesen átlagos körülmények között, mint sokan mások. A szüleim a hadseregnél szolgáltak, szóval többségében különféle katonai bázisokon éltem országszerte. Hat évesen már vezettem tankot és mire betöltöttem a tízet már lőttem sniperrel is. Katonai pályára is léphettem volna és bizonyára szép jövőm rejlett a bombadobálás, emberölés és további hasonszőrű dolgok hajszolásában, haha! A gépfegyver egész jól állt a kezemben, de végül úgy hozta a sors, hogy egy gitárnál kötöttem ki. Mindenesetre annak az esélye, hogy magyar rock zenészként nemzetközi sikereket érjen el az ember körülbelül egy a millióhoz és higgyetek nekem elégszer eszembe jutatták ezt a tényt eddigi életem során: „Felejtsd el!“, „Lehetetlen!“, „Sosem fog megtörténni!“, stb…. Nagyon fiatalon kitöröltem már a szótáramból a „lehetetlen” kifejezést, szóval egy pillanatra sem aggódtam, hogy el tudom érni a célomat. Minél többen mondták: „senkinek sem sikerült még“, ezzel csak feltüzeltek. Úgy voltam vele, hogy basszák meg, megcsinálom. Még ha át is kellett volna kúsznom az Ausztriai határ kibaszott aknamezején az sem érdekelt volna. Csináltam és kész…

Azt olvastam a myspace oldaladon, hogy „Világ Polgárnak” tartod magad. Ezek alapján valószínűsítem, hogy nagyon szerethetsz utazgatni. Melyik a kedvenc helyed a világban?

Igen, az úton élek, szóval gyakorlatilag „mindenhol” otthon vagyok egyszerre. Sok helyet megjártam már: New Yorkot, Los Angelest. Jelenleg Las Vegasban van a főhadiszállás, de ritkán vagyok itthon. A kedvenc helyem Japán. Hihetetlen ország. Mindig is nagy rajongója voltam a kultúrájuknak, a fegyelmüknek, a harcművészeteiknek, az építészetnek. Egy ideig gyűjtöttem japán kardokat és kölyök koromban judóval is foglalkoztam. Nagyon izgultam, amikor ott játszottunk. Már a megérkezésünk is túlszárnyalta minden elvárásomat, egyszerűen szólva: minden hihetetlen volt. Szuper tisztaság van, nagy a szervezettség, de azért mégsem egy merev közösségbe csöppentünk. Az emberek mindenfelé jól érezték magukat. Még ha hajnali négykor is róttam Osaka utcáit, akkor is minden teli volt velük. Az emberek állandóan az utcákon vannak és buliznak… Minden nap… Ember, sok helyet megjártam már, de egyikkel sem tudnám összehasonlítani! Talán egyedül Las Vegas az egyetlen sarok a világban még, ami sosem alszik, de ezért is élek ott…

Véleményed szerint mi a siker valódi titka?

Elmondhatom mi az, ami nem vezet sehová sem. A legnagyobb kelepce, ha állandóan kifogásokat gyártasz mindenre. Az emberek gyakran mondják, hogy ezért vagy azért és itt a mondat mindig valamiféle kifogással végződik. Nem volt elég pénzük, nincs kapcsolatuk, nincs meg ez, nincs meg az… Ami nekem nincs, az tolerancia az ilyesfajta gondolkozás iránt. Ha úgy érzed, hogy ami közted és a sikered között áll az a pénz, akkor a te felelősséged, hogy előteremtsd azt. Ha a kapcsolatok, akkor a te felelősséged, hogy megépítsd ezeket a kapcsolatokat. Nagyon egyszerű: Akik sikeresek akarnak lenni, azok is lesznek. A siker egyik legfontosabb alapköve, hogy nem fogadsz el kifogásokat, főleg nem magadtól. Nem panaszkodsz és sosem adod fel. Nem számít hányszor kerülsz padlóra, állj fel és jöhet a következő kör… Olyannak kell lenned, mint egy vad oroszlán, aki sosem veszi le a pillantását az áldozatáról. Arra kell összpontosítanod, amit el szeretnél érni. Nincs kifogás az elhatározás hiányára. A siker kibaszott sok munkának és a megingathatatlan akaraterőnek az eredménye. Másik nagy igazság: „Nincs hirtelen siker!“. Ez olyasmi, amire az életed minden napján odafigyelsz. Nem egyszerű, de meg tudod csinálni. Bízz bennem… Egyáltalán nem beszéltem angolul, amikor Amerikába érkeztem…

Elég határozott véleményed van a zeneiparról. Megosztanád velünk a nézeteid?

Egészen pontosan ugyanaz a véleményem, mint a sikerről. Nincsenek kifogások!
Te vagy a felelős, hogy megtörténjen a dolog, senki más. Ha nincs elég jó felvételed a bandáddal, akkor még nem állsz készen. Természetesen ez pénzbe kerül, szóval ha úgy áll a helyzet hogy szükséged van pénzre menj és keress magadnak egy kibaszott munkát. Ez is a történet része. Túl kell nőnöd a körülményeiden, ebbe kerül… Képzeld el, ahogy a zebrák Afrikában panaszkodnának: Ha jobban figyeltem és gyorsabban futottam volna az oroszlán biztos nem kap el! Igen, de nem futottál elég gyorsan, szóval most kibaszottul döglött vagy és a kifogások marhára nem változtatják meg ezt az egyszerű tényt. Feketén fehéren, ez a dzsungel törvénye. Ez nem valami kicsipkézett próbálkozás, ez a saját életed. Vagy csinálod vagy csak panaszkodsz és lemaradsz. A végén úgyis mind meghalunk, szóval nincs sok veszteni valód, de megpróbálhatod kihozni magadból a legjobbat.
Másik dolog, hogy csomó ember sok mindenre „jogosultnak” érzi magát és azt mondják: „Tudom, hogy a bandám sikeres lesz, csak adjátok meg az esélyt…“. A valóság az, hogy nem vagy jogosult erre a lehetőségre. Saját magadnak kell elérned ezt a lehetőséget. A legalkalmasabb marad életben, az még marhára nem elég, ha jó zenész vagy. Sokkal többet követel ez a szakma… Senki sem fog segíteni, ha segítségre lesz szükséged.
A kiadók csak akkor fognak csatlakozni hozzád, ha az amit csinálsz ténylegesen munka. Más szavakkal: Ha valamit a saját erődből elérsz hallani fognak rólad és felkeresnek. Nekik ez egy befektetés és természetesen arra a lóra fogadnak, amelyiknél nagyobb a valószínűsége a nyereségnek. Ha sosem hallottak rólad, az azt jelenti, hogy nem vagy elég erős ahhoz, hogy valamit saját magad véghezvigyél és ez azt is magában hordozza, hogy nekik kell minden munkát csinálniuk. Higgy nekem, nincs ehhez kedvük…
Visszatérve a fő gondolathoz elmesélem mi hogy kezdtük. Az első kiadványunk 400,000 példányban fogyott el. Ezt a cuccot a saját költségünkön teremtettük elő, nem volt a hátunk mögött kiadó, sem management. Minden egyes fillérért mi melóztunk, és hidd el szétdolgoztuk érte az agyunkat. Ketten a bandából akár még zuhogó esőben is építésen betonoztak, nagyon kemény melót teljesítve… Senkihez sem mentünk és nem könyörögtünk szerződésekért. Saját magunknak szerveztük a bulikat, és nyomtuk fel a netre a dalainkat, mindezt úgy, mintha lemezcégek sosem léteztek volna. De az emberek kapcsolatban vannak egymással és nemsokára elég Death Punch rajongó lett a csapat körül, szóval a kiadók nem nézhettek minket ölbe tett kézzel. Így szerződtettek le minket és a bónusz számukra főleg abban volt, hogy egyáltalán nem kellett fizetniük a lemez felvételeiért. Azt már mi megtettük saját magunk, szóval ők csak kiadták. Ha csak ültünk volna a babérjainkon a demónkkal a kezünkben sosem jutottunk volna el idáig…

Gyakran hallgatsz új cuccokat? Nem sokára a Shadows Fallékkal lesz közös turnétok. Az ő új lemezüket hallottad már például?

Már nagyon készülünk a turnéra, ahová a Shadows Fallt és az Otepet visszük magunkkal. Mind Otepék, mind Shadows Fallék új lemezzel fognak jelentkezni nemsokára csakúgy, mint mi is, szóval jó csomagnak néz ki ez a koncertkörút. Három banda, három új lemez… Nagy a várakozás, a jegyek marha jól fogynak. A kérdésre válaszolva: Igen mindig hallgatok új cuccokat, imádom az új inspirációt. Hozzá kell tennem elég furcsa ízlésem van. Szeretem például a Scar Symmetryt, a Demon Huntert és a Killswitch Engaget is.

Túl vagytok már pár európai fesztiválon az idei évben. Mi a véleményed: Nagy a különbség az amerikai és az európai fanok között?

Inkább azt mondanám, hogy alapvetően nagy különbség van az átlagos metál arcok és a death punch rajongók között. Már az első naptól fogva van egy elkötelezett hardcore követőtáborunk és ezekkel a srácokkal nem baszakodhatsz csak úgy. Olyanok, mint egy hadsereg, egy csoport vad farkas. Európában, Ausztráliában és még Japánban is nagyon hasonló a közönségünk. A koncertek előtt mindig azt hallod: „death punch” „death punch”, és amikor vége a bulinak, mintha nyitva hagyták volna a pokol kapuit.

A világkörüli turnétok szeptemberben kezdődik. Van rá esély, hogy Magyarországot is útba ejtitek?

Egyelőre még nincs Magyar dátum a naptárban. Eddig az Egyesült Királyságot, Skandináviát és Nyugat Európát szemeltük ki. Ezek után januárban visszatérünk az USA-ba, hogy befejezzük a „Shock and Raw” turnét. Talán 2010 nyarán eljutunk felétek is. Biztos vagyok benne, hogy sok Európai fesztiválon ott leszünk majd…