2009.10.29. | 10:23
A legelső koncertjüket 1999. nyarán adták, azóta különböző turnék során bejárták már az egész országot, valamint volt már vendégszereplésük Ausztriában, Szerbiában, Szlovákiában és Romániában is. 2009 szeptemberében fejezték be harmadik, Emberség című lemezük felvételeit. A Szabó Dávid és Loderer László szerzőpáros által jegyzett dalok valamivel direktebb és thrash-közelibb vonalon mozognak, mindemellett megőrizték a zenekarra jellemző dallamosságot is. A szövegek elsősorban a címadó gondolatot járják körül, azokat a szélsőséges érzelmeket festik meg, amelyeket az embernek egyedül kell átélnie, kezdve az Éjfél felé -se-veled-se-nélküled poklától, a Mint tűz és a jég önvizsgáló menedékén át a Tűz, jöjj velem! búcsújáig. Egyes dalokban más zenekarokban tevékenykedő barátok is helyet kaptak vendégvokalistaként. A dalok sötét hangulatát hűen tükröző borító Plamen Kolev bolgár grafikus és Posta János munkáját dicséri. A lemez 2009. novemberében jelenik meg a HammerWorld magazin CD-mellékleteként. Maga az album kilenc dallamosan súlyos dalt tartalmaz, melyeket sötét és dekadensen cinikus szövegviláguk tesz igazán emberivé. A kiadványon ének és vokál vonalon vendégszerepel Tanka Balázs (Turbo), Rieckmann Tadeusz (Dalriada) és Tóth Balázs (Tesstimony). A korongon megtalálható továbbá a zenekar összes eddigi felvétele (MP3 formátumban). Tracklist: 1. Éjfél felé (3:43) 2. A skorpió útja (3:45) 3. Romok között (3:56) 4. Mindentelenül (4:20) 5. Mint tűz és a jég (4:12) 6. A zárt ajtók jogán (4:33) 7. Létszomj (4:29) 8. Semmi, nincs semmi (4:26) Tűz, jöjj velem! (4:06) (Teljes műsoridő: 37:24) Agregator: Liviczki Roland - basszusgitár/vokál Vendégként szerepelnek a lemezen: Rieckmann Tadeusz - ének/vokál (Dalriada) Formátum: CD
Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|




