2009.10.22. | 8:19
A hiánypótló kezdeményezés mögött a Budapest Brakecsokkerz (DJ Haze, Kanada Káosz, Shuriken és Suhaid), azaz a Tilos Rádió elszánt bakelitvadászai állnak, akik a magyar könnyűzenei örökség ritkaságainak gyűjtésében járnak élen, illetve próbálnak egymásra licitálni. A telhetetlenség és a nagyravágyás nemcsak a leporolt kislemezek számában mutatkozott meg, de a bulikba is begyűrűzött: 2008-ban Suhaid a magyar estek után megrendezte az Első Kelet-európai Bulit, amelyre meghívta a vasfüggöny mögötti beatek nemzetközi szakértőjét, DJ Format-ot, és rábírta Bergendy Istvánt, hogy a Bergendy Zenekar egy speciális funk-soul műsorral leckéztesse meg az erre szomjazó közönséget. A learatott siker mértékegysége a földi tudományok által még nem ismert. Időközben Kanada Káosz megvalósította évtizedes álmát, és jobbnál jobb zenészeket bevonva összerakta a második évezred első és egyetlen autentikus magyar beat-funk-soul zenekarát, a Qualitons-t. Elöször hazai és nemzetközi feldolgozásokat játszottak, ma azonban már saját számaikra is sikítva ájulnak el a teenager lányok falkái. Túl vannak egy kiadott koncertlemezen (Soulbeat koncert - S10 kiadó, 2008.), felkerültek válogatásokra, a minap pedig megjelent első saját kislemezük a Poets Of Rhythm zenekar házikiadójaként ismert Tramp Recods gondozásában. www.myspace.com/thequalitons I www.myspace.com/brakecsokkerz A II. Kelet-európai Buli szintén egy régóta füstként gomolygó terv realizálása: a Brékcsokkerek mindig is azt szerették volna, ha bulijaikon az általuk játszott lemezek előben, eredeti hangzással szólalnának meg: ott törjön a dobverő, szakadjon a húr, és hasítson az ének, de az időközben eltelt cirka negyven év miatt ez teljesen hiteles formában valószerűtlen volt. Az ország kedvenc énekesője, Kovács Kati azonban hosszas győzködés után beleegyezett, hogy a Brékcsokkerek mixeiből már sokaknak ismerős, a nagyközönség elől azonban jórészt rejve maradt számait felelevetíti, és október 23-án a Qualitons együttes betonkemény kíséretével elénekli azokat. Hogy egy születő új produkcióról van szó, vagy csak egy soha vissza nem térő magyar poptörténelmi pillanatról - még nem lehet tudni. Kovács Kati részletes életrajza Kovács Kati diszkográfia
“Egy nagyon jó képességű, csodálatos hangú előadó. Pályája mélypontokat és magasságokat is hordozott, amit elsősorban az dötött el, hogy ki írták a dalait. Ajánlott lemez: Közel a naphoz” - Lovasi András “Kovacs Kati is another of Hungary’s hidden gems still waiting to be properly discovered by the rest of Europe and beyond!” - DJ Format “A magyar popzene elsőszámú női hangja. Életművében mindenki megtalálhatja a maga kedvencét: kevés B-boy van a világon, aki ne breakelt volna a “Szólj rám ha hangosan énekelek” grúvjára, a kísérleti-zene rajongók gyűjteményében kötelező darab a Csendszóró, a nehezen megszerezhető “Kincs ami nincs” betétdal pedig Bud Spencer fanatikusok féltett relikviája.” - Suhaid “Nekem személyesen a korszakot jelenti, ami a ami napig meghatározza a zenei világunkat. Én akkor cseperedtem, és ő mindig ott volt. Mindezen őstisztelet alapján, mikor már tudatos lemezgyűjtésre adtam a fejem, győződhettem meg istenadta tehetségének korszakokon átívelő lényegére, mely hungarikummá emelte szememben, egy magyar jellegzetességgé, csillaggá a közös égen.” - Kanada Káosz “A legtöbb magyar kislemez fűződik a nevéhez, és az egyik legjobb is, a “Minden út érdekes”. Akinek van belőle egy karcmentes példánya, az megdobhatna vele.” - DJ Shuriken Kovács Kati és a Qualitons Kovács Kati - ének valamint: Weisz Gábor - szaxofon Kürti Kristóf - producer Az este fényét és pán-keleteurópai jellegét emeli a Tetkíne Radosti DJ csapat fellépése. Ők a szlovén Brakekcsokkerek, az ex-jugó lemezkincs őrzői, mintázói, duplázói, húzói és vonói, akik az európa-széli béketáborok dobozgitártörős hangulatát varázsolják színpadra. Az igazat megvallva Borka, Bakto és Woo-D sokkal jobbak magyar kollegáiknál. Kovács Kati és a Qualitons - ősbemutató Vetítés: Kiégő Izzók Kapunyitás: este f9, koncertkezdés: este 10 Belépő elővételben 2500 Ft (A38 hajó, InterTicket, Ticketportal, TicketPro, www.a38.hu), a helyszínen 2900 Ft Támogatóinknak köszönjük: www.deep.hu, Smoking Papers, Retrock Fashion Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
1 hozzászólás |






SherylErickson
2010.07.08. | 8:14 | Válasz
People deserve very good life time and mortgage loans or collateral loan can make it better. Because freedom is grounded on money state.