2009.10.31. | 18:17
A koncertsorozatban résztvevő zenekarok a Fókatelep, az Ez a divat, a Rutkai Bori és a Specko Jedno, egyszeri fellépőként az Egy Kiss Erzsi Zene, valamint meghívott vendégként a colorStar, a Kistehén Tánczenekar, két koncert erejéig pedig a Korai Öröm is színesítik a kínálatot. Az esemény során több együttes új lemezének bemutatásával lepi majd meg a közönséget. A Fókatelep zenekar első albuma májusban, az Ez a divat „Hello from the Neitherlands” című lemeze júniusban jelent meg, októberben pedig a Rutkai Bori és a Specko Jedno együttes fogja kiadni második korongját „Whatevergreens” címmel. A colorStar és a Korai Öröm ez év februárjában jelentette meg új anyagát, a Kistehén Tánczenekar pedig „Mi a sötétben szeretnénk mindent csinálni” című albumán dolgozik, melynek maxi változata a turné ideje alatt válik interneten elérhetővé. A tervek szerint a sorozat 2009. november 6-ával kezdődik Győrben és december 19-én zárul a budapesti Gödör Klubban. Az együttesek két csoportban járják végig a vidéki helyszíneket, fellépnek Debrecenben, Győrben, Pécsett, Sopronban, Székesfehérváron, Szegeden és Szombathelyen is. A turné részletes menete november 6. - GYŐR, Rómer Ház - colorStar, Korai Öröm, Ez a divat www.myspace.com/fokatelep Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|




