Kalózok, rómaiak, Mr. Furkó, Old Sahtterhand és az erdei alkoholisták, valamint sok-sok feketébe öltözött ember. Mi kellhet több egy jóféle Paganfest-hez? Hétfőn késődélután tárta ki kapuit a Diesel az pogány mókára vágyó fiúk, lányok előtt, akik ekkor már közepes hosszúságú sorban álltak a bebocsáttatás reményében.

Az ajtók kisebb időbéli csúszással nyíltak meg, utat engedve a „sereg” aprólékos beszivárgásának. Anatole kolléga letette pakkját a megőrzőbe, majd megnéztük a merchandise pultot, ahol sietve kellett fizetnem, mert mire a ropogós suska érintette a pultot már intrózott is a legkirályosabb In yar face (kalóz trash) metal banda, a Swashbuckle! Az instrumentális felvezetés után (Hoist the Main Sail) után bereppent a színpadra  két, stílusosan kalózruhába öltözött fenegyerek: Admiral Nobeard, plüsspapagájával a vállán (ének, bassz), Commodore RedRum (gitár), valamint a felsőruházatot nélkülöző dobos – Captain Crashride is helyére csusszant, és odabasztak! Bár még viszonylag kevesen voltunk, igen nagy tombolda kerekedett circle pit-tel meg minden hasonló erőszakossal, fantasztikus volt a hangulat már ekkor is! Nobeard húsos ujjacskái légiesen könnyed táncot lejtettek a húrokon, miközben recsegett a szerszám rendesen. Eközben öblös hörgés tört elő torkából, melynek hangszínét, mint közismert, a sok alkohol és a sós tengeri levegő alakította ki! Crashride verte a bőröket izomból, RedRum meg tépte a gitárt, ahogy illik! Volt Crewed by the Damned, Back to the Noose, Drink Up, Upon the Spanish Main, Rounds of Rum. A videoklipből is jól ismert Cruise Ship Terror pedig valódi performanszként tárult elénk, ugyanis a szám alatt a színpadon egy papagájnak és egy cápának öltözött forma kergette egymást! Nemsokára ebbe az őrületbe bevették a népet is, mivel a papagáj egy felfújható kalózcápát hajított nekünk, ezzel kezdetét vette a shark-volleyball. Sajnos a sok zenekar és a feszített tempó miatt nem játszhattak túl sokat, de ennyi ideig is fantasztikus volt látni a hónapok során szemünkben hőssé növő triót! Aki ott volt, nagyon élvezte, ráadásul a zenekarnak az elmúlt hetek során ez lehetett a legjobb állomása, mivel RedRum blogjában az illingeni „ok”, az eindhoveni „great”, a stuttgarti „tremendous” a zlíni „buttfuckingly shitty” minősítéssel ellentétben a budapesti buli kiérdemelte a „buttfuckingly awsome” jelzőt! Remélem, ígéretükhöz hűen jövőre újra ellátogatnak egy hosszabb mészárlás erejéig!

Kisebb szusszanás után ventilátorok helyeztettek a kontroll ládák mellé, díszletként pedig két S.P.Q.R zászló került elő, majd egy kellemes intro alatt felvonult Maurizio Iacono vezetésével a XIII. légió, azaz az Ex Deo. A srácok nagyon badass, autentikus bőrpáncélban vonultak fel, elsötétült a színpad, elégséges mennyiségű füst áramlott rájuk, hátat fordítottak a közönségnek (amúgy majdnem minden szám előtt), aztán belecsaptak a római kori death zenébe. Kicsit túlzottnak éreztem a gitárosok szélmalomjátékát a lassabb témákhoz, de hát a Kataklysm-ben hozzászoktak a srácok. Maurizio felvette az epic arckifejezést és végig ezzel a tiszteletet parancsoló tekintettel szemlélődött, integetett. Összességében nem voltak rosszak, de páran a végén bekiabáltuk, hogy Prevail, hátha kapunk ajándékba egy kis northern-hyperblast-ot. Nem így történt, de így is jó volt karnyújtásnyira lenni egy ilyen legendás zenekartól! Legközelebb remélhetőleg az alapfelállással és repertoárral jönnek!

Az új, Arany János balladákat feldolgozó, Arany-albummal érkező Dalriada-t szégyen, nem szégyen kihagytuk, és inkább kitikkadt szervezetünket öntöztük jóféle seritallal, valamint a Swashbuckle-lel fotózkodtunk. A végére azért bekukkantottunk. A hely ekkorra már jóformán megtelt, a tömeg egy emberként villázott, csápolt, ünnepelte a folk csapatot. Tanult kollégámmal Laura láttán napirajzosan csak ennyit tudtunk kinyögni: „E!”

Nem sok időnk maradt leesett állunk keresgélésére, mert az est második (számunkra) főattrakciója, az Alestorm (folk pirácki metál) igencsak elkezdett hangolni. Ők nem igazán szaroztak jelmezzel, bár örültünk, hogy a szivárványos póló lekerült az énekes-szintisről. A gityós fazont leszámítva félmeztelenül ugrottak elénk, íly módon zúdítva ránk egy cunamival felérő „servihart”! No a srácok, nem semmi bulit csaptak! Ekkorra már igencsak megtelt a placc, az átlagéletkor pedig a színpadtól távolodva egyre nőtt. Hiába, a dallamos rokkmetál vonzza a tini füleket, és ez így van rendjén! Inkább ezt hallgassák, mint vmi rádiós riherongyot, aki zeneileg annyira nulla hogy ihaj! Bár Bokitinek ez legutóbb Bodom-on nem annyira tetszett, de azzal egyetért, hogy a megfelelő szocializációs folyamatokat időben el kell kezdeni, mert a fiatalság egészséges irányba terelése az első lépés lehet egy szebb, jobb társadalom felé! Tehát. A perth-i kalózok belekezdtek a dáridóba, és valami hihetetlenül megmozgatták a tömeget. Éneklés-üvöltés, circle pit, wall of death (utóbbi folk-koncerten elég merész, de bejött végülis). Kaptunk Terror on the High Seas-t, Nancy the Tavern Wench-et, Wenches and Mead-et, Keelhauled-ot, Capt’n Morgan’s Revenge-et, Wolves of the Sea-t, Famous Old Spice-ot, Over the Seas-t, szóval az összes kalóz mozgalmi dal felcsendült, ami ezt a zenekart méltán hírhedté tette a világ hét tengerén és azon túl! Műsor közben tiszteletét tette a színpadon Nobeard admirális is, aki a Nancy… refrénjét hörögte képünkbe, majd egy izzadt törölközőt felcsavarva csapkodta a skótok seggét. A new jersey-i papagájember is felreppent és rohangált kicsit, majd megjelent a közönség soraiban és beszállt a pogóba! Volt egy bitang jó buccaneer életérzés, amit egyhamar nem felejtünk!

Pisiszünet alatt gyorsan újabb performanszra szerelték a színpadot. Felkerült egy háromszög „lábakon” álló hinta (Kövezzetek meg, fingom nincs mi tartja a hintákat. Állványzat? Aki tudja komment formában világosítson fel!), fejmagasság fölött egy üstdob, meg talán új dobszerkó is érkezett, de erre nem teszem a nyakam. Lényeg a lényeg, a Die Apokalyptischen Reiter készülődött kápráztatásra! Anatole-lal csak pislogtunk, hogy itt vajh mi készülődik, mikor megjelent a billentyűs hangszereket kínzó Dr. Pest, egy elég laza sado-mazo szerelésben. Kis bőrbugyi, Slipknothoz képest lightos maszk, meg ostor. Ekkor súgtam oda kollégámnak, „hogyha előkapja a farkát, én hazamegyek”. Szerencsére nem történt meg, helyette nagyon is pöpec koncertet kaptunk! Zeneileg odatették magukat, az énekes fazonnak pedig iszonyatosan jó hangja volt. Sikerült megkedveltetniük velünk munkásságukat. Rendeztek dobshowt (a gitárosok maguk elé kaptak egy-egy dobot, az énekes meg az üstöt verte…a rabszolga nem tudom mit csinált); kopasz-szakállas minnensängerünk felrántott egy leányzót a színpadra (ha jól láttuk volt egy huncut puszi is), valamint Revolution c. nótájuk alatt volt mozgó színpad elem is meg (vörös?)zászlólengetés! Kellemes meglepetés voltak, igazi igényes muzsika! Pár szám még a repertoárból: Es wird Schlimmer, Riders on the Storm, Reitermaniacs, Nach der Ebbe.

A német figurák után kezdtünk fáradni, így az Unleashed-be csak belehallgattunk, s mivel elég egyhangúnak találtuk zenéjüket, eloldalogtunk. Ebből következik, hogy bizony a hűdenagy főattrakciót a Korpiklaanit már nem vártuk meg. Megint lehet anyázni, de volt szerencsém párszor hozzájuk, valószínű nem vesztettünk sokat. Ami ott biztos volt: Beer,Beer , Wooden Pints, Journey Man, Vodka, Happy Little Boozer, Cottages and Saunas.

Összességében isteni (istentelen?) bulit szervezett össze a Hammer, örök tisztelet, köszönet, hála és mindenféle áldás rájuk! Majd remélem még hozzák a kalózokat, mert azok meg aztán pláne! A hangzás mindvégig kiváló volt, és szerintem rendbontás nélkül ért véget a rendezvény.
Zseniális volt! Brávó!