2009.11.05. | 21:44
Fürge, a Jazzékiel énekese mesél arról, hogyan jött képbe az IHM… “Amikor jött a felkérés az MR2 Petőfi Rádió-s Akusztikra, és az, hogy a koncertfelvételen egy mai zenekartól dolgozzunk át egy számot, jó volt az IHM dalaihoz nyúlni. Bár lehetett volna valamelyik nagy alternatív dinoszaurusztól játszani, de az legalább annyira lett volna mesterkélt, mintha valamelyik divatos pályatársunkat vettük volna elő. Szóval nem is volt kérdés. Az Isten Háta Mögött egy kurva jó zenekar, ráadásul nem abból a körből, ahol mi mozgunk. Így amikor lehetőségünk nyílt egy nagyobb őszi koncertre, és megkérdezték, hogy kivel csinálnánk ezt közösen, mindenki rájuk gondolt. Azt hiszem nekik is tetszik a gondolat, meg azért érdekes is, hogy rohadtul máshonnan jövünk.” Készülnek az új Jazzékiel dalok “A nyár elejétől megint egy kisebb káosz kezdett kialakulni körülöttünk, először a dobos probléma (azóta megoldódott - Szabó Laci a Blind-ból és az Idoruból beszállt ötödiknek), majd utána megszűnt a próbatermünk is a Gödörben. Vicces, mert mi a Vágóhídról jöttünk annak idején, most meg kvázi visszaköltöztünk oda, annyi különbséggel, hogy azok az emberek próbálnak most ott, akikkel naponta találkoztunk az Erzsébet Téren. Ugyanis ide jött át az R33 a régi helyéről, ami egy nagyon remek kezdeményezés. Most megint van egy bázis, ahol tudunk dolgozni. El is kezdtünk, és alakulnak is szépen az új dolgok a Lacival. Van sok ötlet, akár még lemez is lehet a dologból belátható időn belül.” A38 http://www.myspace.com/istenhatamogott Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|




