2009.12.18. | 14:52
Az újkígyósi Baby Bone tíz év viszonylagos hallgatás után tért vissza Supernova című albumával, melyen döntően új, kivétel nélkül eddig meg nem jelent dalok sorakoznak, szám szerint tíz darab. Az angol zenekari név és cím is becsapós, hiszen aki még emlékszik a csapat korai munkásságára tudhatja, hogy Rákóczi Antiék a kezdetektől fogva magyar dalszövegekkel operálnak, és ezt a dicsérendő tendenciát a november közepén megjelent korong sem szakítja meg. Az album számomra egy érdekes harmadik utas megoldás, amolyan átmenet egy klasszikus rock/metal album és napjaink kísérletezgetősebb hozzáállását (is) képviselő vonal között. Az albumon a lassabb, kizárólag akusztikus Éhség Karma mellett középtempós gyurmák és riffcentrikus, menetelős tételek adják egymásnak a stafétát. Utóbbiak képviseletében a nyitó és megfilmesített - lásd lenn - Y.Z.L.K. például az egyik legkedvesebb szerzeményem, a borotva-konzerv legkifentebb pengéit ez a nóta szállítja. Itt-ott felfedezhetjük a régisulis, könnyen követhető alapokat, de ugyanúgy kapunk vérbeli rákenról-t is (A Játék) mint egy az egyben klónozott Alice In Chains témával indító nótát (Vésd a Kőbe). (Ez utóbbi, azaz a nyilvánvaló nyúlás engem azért zavar, mert magának a dalnak a hangulata már nem annyira AIC, így kissé oda nem illő, következetlen lépésnek éreztem ezt a nyitást.) A Vári Gábor (Dystopia) által producelt, kevert, masterelt anyag irtózatos erővel szól, sikerült egy olyan fokú tisztaságot elérni, mely teret enged minden hangszernek, de mégsem árad fertőtlenítőszag a hangfalakból. Albumot készíteni ilyen minőségben érdemes. Hogy a mondanivalóról is essen néhány szó, e téren hatalmas újítást nem érzek a már sok más zenekar által megénekelt témákhoz képest (elidegenedett világ, jó és rossz örök harca, az pénzemberek szapulása, stb.), mégis, a frissen, igényesen, helyenként kifejezetten szokatlanul megfogalmazott szövegek és dalcímek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a tartalom is felvegye a versenyt a kompozíciókkal. A Supernova egy nagyon dögös kis album lett, a hazai évvégi felhozatal egyik legerősebb termése. Igaz, idejük is volt elég érlelni a cuccot. Remélem, a viszonylag hosszú de aktív szünet alatt nem sokan fordultak el a zenekartól, és kellő mozgolódással akár új érdeklődőket is gyűjthet majd maga köré a Baby Bone. Kapcsolódó cikkekTag felhő
black metal
interjú
Kettőnégy
gitár
metál
punk
Pecsa
Lemezajánlók
magyar
rock
hinek richard
death metal
koncert
Blind Myself
zenemagazin
metalcore
zene
album
Koncertbeszámolók
Subscribe
dürer kert
CD
myspace
new
videó
music
új
Avalon
Interjúk
budapest
zenekar
lemez
fesztivál
death
youtube
2008.
A38
Programajánlók
2009
Videók
news
Hírek
|





















