2009.12.03. | 14:37 hinekricsi

Harcsa VeronikaAz ellenállhatatlan bájú és kiváló hangú díva kitűnő kvartettjének évzáró koncertje, melyet kihagyni vétek, hiszen a szerethető jazz honi vezéregyénisége zenekarával a jövő évben márciusig Budapesten nem lép majd fel.

A bűbájos, és nem mellékesen elképesztően érett hangú Harcsa Veronika zongorán és szaxofonon kezdte, majd hét évvel ezelőtt vágott bele az éneklésbe. A jelenleg dzsesszéneket tanuló ifjú hölgy könnyedén mozog a különböző műfajok között, így lehetséges, hogy klasszikus sztenderdeket éppoly elegánsan és nagyvonalúan énekel, mint mondjuk az Erik Sumo Band elektrocountry-kacatpopjait, alternatív szinházi előadásokban éppúgy részt vesz, mint a Korai Öröm koncertjein.

A kvartett első lemeze Speak Low címmel 2005-ben jelent meg és 2007 júliusában került kiadásra Japánban, és megjelenésekor rögtön a legnagyobb japán lemezbolthálózat, a Tower Records vokális jazz eladási listájának élére ugrott. És most itt az új album, rajta a megszokott, finom, füstös, elegáns vokális dzsessz, Harcsa Veronika egyedülálló hangjával.

A kvartett tagjai

Harcsa Veronika: ének
Blaho Attila: zongora
Majtényi Bálint: dob
Oláh Zoltán: nagybőgő

Elővétel: 1500 Ft
A fellépés napján: 1800 Ft
Kezdés: 20.00 h

Harcsa Veronika

Szöveg és fotó: a38.hu

Kapcsolódó cikkek

Na, most szólj hozzá! Vélemény?!