2009.12.04. | 10:15 hinekricsi

Kip WingerKip Winger, bár a hetvenes évek vége óta zenél, nevét mégis csak a nyolcvanas évek közepén ismerhette meg a nagyközönség, amikor Alice Cooper zenekarának basszusgitárosa lett. Három nagylemezt készített vele Alice, többek között a nagysikerű Thrash-t, s amellett számtalan más formációban is feltűnt, mint például háttérénekesként a Twisted Sister Love Is For Suckers albumán. Bár mindig is büszkén emlegette ezeket az éveket, belül azonban más foglalkoztatta: Kip saját csapatot szeretett volna, ahol a maga zenéjét játszhatja.

1987-ben alapította meg álmai bandáját a Wingert,  Reb Beach és Rod Morgenstein társaságában; egy évvel később már bemutatkozó nagylemezük is a piacra lerült, majd nem sokkal később megjelent a második album, az In the Heart of the Young, mely Amerikában platina-, Japánban aranylemez lett. Harmadik, s egyben hosszú ideig utolsó stúdió albumuk, a Pull 1992/93-ban készült el - s ekkor a sikertörténet hosszú időre félbeszakadt.

A Winger több, mint egy évtized után állt ismét össze; visszatérő albumok, a IV, új magasságokba emelte a klasszikus hangzásvilágot. A legújabb stúdió album, a Karma októberben jelenik meg. A négy bandatag, Kip Winger, Reb Beach, Rod Morgenstein és John Roth ismét megvillantja hátborzongató hangszeres- és énektudását a  fantasztikus hard rock számokban. Az album címét Kip így magyarázza: „… annyi mindent megéltünk már együtt … a Karma szó tökéletesen kifejezi, hogy mit jelent a banda tagjának lenni.”

Line Up:

Kip Winger  - ének, basszus
Reb Beach  - szólógitár (Whitesnake)
John Roth  - gitár (Black Oak, Arkansas)
Rod Morgenstein  - dob (Steve Morse band/Dixie Dregs)

Koncert: 2009 december 9. 20.00 h A38
Beugró: 5900 HUF

Winger
A38
Livesound

Jegyrendelés

Kapcsolódó cikkek

Na, most szólj hozzá! Vélemény?!